A korábban felsorolt orvosi sikerek visszfényében azt gondolhatnánk, hogy egyre kevesebb az egészségéért aggódó egyén. Sajnos fordított jelenséggel kell szembesülnünk. A jó nevű JAMA orvoslap írja, hogy a legújabb kutatások szerint az egészségük miatt aggódók száma megugrott 10%-ról 50%-ra! Ha világunk összlakosságának a fele állandó aggodalomban él az egészsége miatt, akkor erősen megkérdőjelezhető mindaz, amit a medicina szárnyalásáról eddig mondtunk. Nézzük tehát közelebbről, vizsgáljuk meg, hogy mi vagy ki okozta ezt a kellemetlen tényt.
A fő okát ennek a szorongó, aggodalmas életvitelnek, amelyben a ma embere vergődik, én abban látom, hogy szemben a 30 évvel ezelőtti egyszerű intéssel: „ne dohányozz, légy mérsékletes az evésben”, ma már az életminőségünk puritánná törpül az állandóan megújuló tiltások hatása alatt. Szinte havonta újabbnál újabb érzéki örömforrástól fosztanak meg bennünket az orvosi és alternatív gyógyítók felől érkező tilalmak. Veszélyes a vaj, a tej, a margarin, az alkoholos ital, a szexuális élet, a számítógép, a mobiltelefon, a napozás, a füstölt hús, a súlytöbblet, a cingár alkat, a „napi három bárányborda mennyiségű hús, amely már növeli a rák kockázatát”, a sütemények kivétel nélkül, a fehér cipó, a kenőmájas, a napsugaras és a borongós idő, a tenger, az ivóvíz, a csokoládé, a Coca-Cola, és hadd ne soroljam tovább.
Egyszer támadt egy ötletem, hogy rendszerbe foglalom mindazt, amit a medicina, alternatív társával együtt károsnak jelölt meg az emberi szervezetre. Gyorsan lemondtam róla: jegyzettömböm már tele volt a káros anyagokkal, az egészségesnek szánt oldalon viszont nem volt semmi. Ha teljes odaadással hódolnánk az egészségesnek kikiáltott életformának, könnyedén túlszárnyalnánk testünk sanyargatásában az önkorbácsoló szerzetesrendet. Szerencsére a földön nincs ember, aki minden „egészségmegőrző” tanáccsal élne, ám éppen emiatt leselkedik ránk egy újabb veszedelem: a lelkiismeret-furdalás depressziót kiváltó érzése. Valamit kívánunk, megisszuk vagy -esszük –„vétkezünk” bármit is teszünk –, majd bűntudat alá esünk. Ekként alakult ki egy bűvös kör, amelyből a modern embernek, úgy tűnik, nincs kiútja. A modern ember állandósuló aggodalmát az egészsége miatt növeli még egy ok: az egészségügyi ellátás, mintha mindjobban elidegenedne a laikus embertől, amit egyrészt a túlszakosodás, másrészt a kórházi kezelésben túlméretezett gépesítés, „elrobotosítás” okoz. Egy májspecialista szinte felfoghatatlanul sokat tud a máj betegségeiről, a gond akkor kezdődik, ha kitudódik, a májbetegség mellett a beteg még egy szervét, mondjuk a gyomrát is érinti a baj. Emiatt történik meg az, hogy az embernek végeláthatatlan kivizsgálásnak kell alávetni magát, mielőtt valaki összegezné és kimondaná, mi a helyzet nála mint fizikai és szellemi egységnél. Másrészt, a sok műszer között valahogyan láthatatlanná, pontosabban elérhetetlenné válik az orvos, s ezzel úgy tűnik, egyre jobban elidegenedik a betegétől. Az orvostudománynak mihamarabb vissza kell hátrálni ezekből a tévutakból: a beteg, és nem a műszer mellé kell állnia. A beteg lelkivilágát minden betegség felett tiszteletben kell tartania. Visszatérve a fenn említett túlszabályozási hóbortra, méltán kérdezi tőlünk bárki, ki lesz az, melyik fórum, amelyik egyértelműen összegezi és kimondja, hogy mit szabad, mi a helyes és mi a káros az emberi szervezet számára. Az Egészségügyi Világszervezet élelmezési bizottsága miért siklik el a téma mellett? Ideje ráébrednie a túlszabályozások veszélyeire, hogy feloldhassuk az állandósuló aggodalmakat embertársainkban.
