A VVVVVV puritán kétdimenziós, a játékfejlesztés hajnalát idéző grafikájával nem az a sci-fi mese, amely lenyűgöz bennünket. De nem is durva irónia, mint amit a komikusan egyszerű képek, és a vicces cím sugall. Még csak nem is múltat idéző alkotás. A VVVVVV okos és nagylelkű: mivel gyorsan, sokszor és sűrűn hal meg a kapitány próbálkozásaink során, így az újraindulás azonnali, automatikus mentés történik minden lépésen, és végtelen élete van Viridian kapitánynak. A pályatervezés kifinomult, változatos és kreatív, jó ütemben haladnak a feladatok, és a hősi történet bemutatását is megoldotta a fejlesztő az egyszerű eszközökkel. Olyan, amilyen a Portal lett volna, ha 1985-ben készítik el; vagy amilyen a ZX Spectrumos Manic Miner lett volna turbó változatban, széteső sci-fi világba helyezve.
A játéknak mindössze három bemenete van: jobbra lépés, balra lépés és a gravitáció megfordítása. A kapitány nem tud ugrani, de a gravitációs trükkel felrepülhet a plafonra és le is ereszkedhet onnan – persze csak akkor válthatunk, ha szilárd „talaj” van a hősünk lába alatt, legyen az tető vagy padló. E három alapmozdulat elég volt Cavanagh-nak, hogy több tucatnyi tér-rejtvényt varázsoljon, amelyek hamar próbára teszik ügyességünket, és – mindenekelőtt – időzítéseinket. Minden szint egyetlen, nem mozgó képernyő, egyedi, vicces elnevezéssel.
A próbák során a fejlesztő újabb alakokkal tölti fel a VVVVVV kétoldalú pályáit, egyre inkább csavargatva a világképünket. Pixelvastagságú mezők fordítják újra meg a gravitációt, trambulinként és parittyaként használhatjuk őket. A körbezárt szobák mintha bejárat nélküli labirintusok lennének – vagy végtelen körök, amik úgy vibrálnak szemeink előtt, mint az analóg tévé interferenciája. Néha tehetetlen, szerencsétlenül járt csapattagjainkat kell elvezetnünk. A rövid játék során, amit a VVVVVV nyújt, sosem unjuk meg, minden lehetősége ki lett használva ennek az észvesztő platform-mechanikának.
Figyelemre méltó – bár sokkal nehezebben elmagyarázható – a legalapvetőbb audiovizuális elemekből összeállított, ám mégis remek atmoszféra és karakter. Magnus Palsson zenéjében a közönséges chiphang-motívumok átalakulnak eredeti, gazdag és izgalmas elektronikus melódiává, ami tökéletesen hozzásimul a játék retró-futurizmusához.
Ahogy azt eddig is sejtettük, a VVVVVV végigjátszása rövid ideig tart, kb. három óra alatt kiszabadítjuk a csapatunkat, ha nem akadunk el valahol – ami szerencsére nem fog sűrűn megtörténni. A játék nehéz, de nem ellenünk dolgozik, a megoldások mindig kéznél vannak. Az ügyesebb és türelmesebb játékosok begyűjthetik a leglehetetlenebb helyeken elrejtett dísztárgyakat, vagy teljesíthetik az időkorlátos küldetéseket, amik csak a végigjátszás után válnak elérhetővé. Tíz euró mindezek ellenére soknak tűnhet, de a játék minden perce, elejétől a végéig, kitűnő. Kevés nagy költségvetésű produkcióról mondható ez el.
