A 3D megjelenítés eddig vázolt módozatai minden esetben igényeltek speciális szemüveget, amely szétválasztja a két szembe sugárzott képet. Ugyanakkor e módok nem adnak valós háromdimenziós megjelenítést, csupán olyan érzetet. Három dimenzióról akkor beszélhetnénk, ha a látószögünk (fejünk) mozdításával a vizsgált objektumot is más-más szögből látnánk, mégha az eltérések parányiak is lennének. Az egyik módszer a Gábor Dénes által feltalált hologram, melynek gyakorlati alkalmazása még mindig megoldatlan. Az LCD technikának is van megfelelő módszere a cél eléréséhez, ami nem ad ugyan körbejárhatóságot, mint a hologram, mégis egy bizonyos mozgástéren belül biztosítja a három dimenziót.
A technika lényege abban rejlik, hogy az LCD lap elé bizonyos távolságra egy lyukacsos rácsot helyezünk. Amikor a lyukon keresztülhalad a fény, az korlátozza annak irányát.Ezzel pedig elérhető, hogy a két szembe két külön fénysugár jusson, sőt ha a vizsgáló szem arrébb mozdul, bizonyos szögön belül további fénysugarak kerülhetnek közvetítésre, ezek mindegyike egyedi (lásd a jobboldali ábrát). Így érhető el, hogy bizonyos határokon belül valódi háromdimenziós képet kapjunk, és ehhez semmilyen segédeszközre (szemüvegre) nincs szükségünk.
Ez a technológia valójában nem sokkal drágább a már leírt technológiáknál, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az LCD filteres szemüvegek darabonkénti ára milyen magas. Ettől függetlenül egy kiállításon sem kapott túl nagy figyelmet, minden gyártó hozott ilyen paneleket is, ugyanakkor egyik bemutatón sem említették meg ezt a technológiát. A bemutatott modelleket is csak valahol eldugva tették ki, különösebb felhívás nélkül. Ennek oka valószínűleg a technológia egyik hátránya, ugyanis ez a panel nem képes megfelelőn, élvezhetően megjeleníteni kétdimenziós képet. A megfelelő formátum azonban még nincs kidolgozva három dimenzióra, illetve még Hollywood sem készít megfelelő filmeket a technológia kihasználásához. Tehát mondhatjuk úgy is, hogy nem a megjelenítő állít korlátot, hanem a filmek készítői nem rendelkeznek megfelelő technológiai háttérrel, ugyanis ez esetben a klasszikus trükkök, mint a képeltolás (amit jelenleg Hollywood alkalmaz), nem segít.
A technológia kutatói azt jósolják, hogy az LCD-s szűrőszemüvegekkel ellátott megoldás fog elterjedni a piacon, ugyanis ehhez csupán megduplázott képfrissítési sebesség szükséges – ez nem probléma a mai tévékészülékeknél –, illetve egy chip, ami a szemüvegekkel szinkronizálja a frissítést. A szemüvegeket pedig az ügyfél borsosan megfizeti majd – még nem árulták el, hogy egy-egy tévékészülékkel mennyi szemüveg érkezik, illetve mennyibe kerül további szemüvegek megvásárlása. Ráadásul ez a technika biztosíthatja az átmenetet a két és a három dimenzió között, ugyanis problémamentesen váltható át klasszikus megjelenítésre. A gyártók már azt is hangoztatják, hogy az európai piacon akár már márciusban megjelenhetnek a készülékek, a jóslatok szerint már 2012-ben a legtöbb eladott készülék ilyen típusú lesz. Ezekbe a készülékekbe jelenleg egy speciális eljárással háromdimenzióssá alakítják a klasszikus képet; állítólagos háromdimenziós érzetet adnak még a focimeccsnek is, azonban ez valójában csak annyit takar, hogy kicsit elmozdítják a keretből a képet. Az pedig, hogy Hollywood és a tévétársaságok mikor fognak ennek megfelelő műsorokat készíteni és sugározni, további kérdés. Többek között még azt sem tudni, hogy a Bluray lemezekre ez milyen formában fog felkerülni, jelenleg csak duplázták a képkockák számát a lemezen, még senki sem rukkolt elő dedikált formátummal, amit mindenki elfogadott volna. Szóval még a Home Video sincs felkészülve a három dimenzióra. Nem véletlen tehát a jóslat, hogy a térhódítás olyan lassú lesz, mint a HD esetében, vagyis általánosan elfogadott követelményként csak valahol öt–nyolc év múlva várható.
Addig is jobb, ha moziban vernek át bennünket a három dimenzióval.
