A mai népszerű film nem maradhat játékadaptáció nélkül, ez a sors James Cameron Avatar c. alkotását sem kerülte el. Sőt, az Ubisoft ezúttal tervszerűen, a film készítésével párhuzamosan fejlesztette a játékot, a rendezővel folyamatosan egyeztetve az eseményeket, így néhány héttel a premier előtt jelent meg, a film marketingének részeként. Sajnos az Avatar: The Game nem lett több, mint egy nagyon hosszúra sikeredett reklám, ami ráadásul pénzbe is kerül. Aki viszont egy 3D-s rendszer szerencsés tulajdonosa, még élvezheti is: ez az első játék, amit kimondottan térhatású kijelzőkre terveztek, a 2D csak amolyan „támogatott” lehetőség.
A sztereoszkopikus megjelenítésre képes rendszerek elterjedtsége viszont egyelőre alacsony, az elmúlt évben mindössze százezernyi képernyő és laptop talált gazdára világszerte, így sokunknak csak a sima 2D marad. A film helyszíneinek grafikai megvalósítása persze még így is látványos marad, meglátszik az Ubisoft igyekezete ezen a téren. A Pandora bolygó első látásra gyönyörű hely, a buja, idegen növény- és állatvilág egyszerre vad és alázatos. Ha az agresszív, támadó RDA oldalán játszunk, még a virágok is ellenünk fordulnak, mérget köpnek ránk, vagy leveleikkel elgáncsolnak. A Na’vi bennszülöttek oldalán a környezet vonzó, mint általában a dzsungelek (a fülledt, párás levegő nélkül, a szobánk kellemes klímájában), felettünk szárnyaló gyíkcsodákkal és hívogató vízeséssel a távolban. Idővel azonban (és időnk lesz elég, a több mint 14 órányi végigjátszás alatt) nyomasztóvá válik a zöld különböző árnyalatainak ismétlődése, és a kevés erdőn kívüli helyszín változatossága sem hoz felüdülést.
A játék régiói meglehetősen tágasak, és a misszióink sűrűn messze küldenek. Szerencsére különböző járgányok, ill. a bennszülöttek oldalán hátasállatokkal gyorsan leküzdjük a távolságot, bár a furcsára sikerült irányítást és a kameramozgást meg kell szoknunk utazásaink során. Közben persze az ellenfelek pusztulásunkra törnek, de a játék nehézsége inkább az egyszeri mozilátogatóra van szabva, mintsem a tapasztalt veteránokra, így a külső nézetű harcokkal nem lesz gondunk. A célzás a konzolokon és a PC-n is célpontra zár, így még azzal sem lesz gondunk, ha történetesen a sűrű növényzet mögött lapul a gonosz RDA egység, a játék megtalálja számunkra. Na’vi harcosként közelharci fegyvereink is lesznek, a szöges bunkó meglepően hatékony, és érdekes is játszani vele. Négy fegyver lehet nálunk egyszerre, amelyek idővel szintet lépnek, azonban ezzel nem változik a játék menete, az alapképességeink ugyanazok maradnak a játék elejétől a végéig.
A kétágú történeten és a mellékküldetéseken túl egy Rizikó-szerű minijátékot is játszhatunk a fő kampány szüneteiben. A Conquest módban a normál játékban megkeresett eszközöket költhetjük el harci egységekre, majd területeket foglalhatunk el velük. Cserébe a küldetések során segítséget kapunk, tapasztalati pont vagy sebzésbónusz formájában. Nagyszerű ötlet lenne ez a mód, ha a játék nem lenne e segítség nélkül is egyszerű, könnyen megtörténhet, hogy anélkül fejezzük be az Avatart, hogy ezt a módot észre sem vesszük. Többjátékos lehetőségünk is van, csapatjátékokat játszhatunk, deathmatch, zászlófoglalás vagy a toronyfoglalás (king of the hill) szabályai szerint. Jelentős különbségek vannak a Na’vi és az RDA egységek arzenáljában, és a fejlesztők nem igazán törekedtek a képességek kiegyensúlyozására. Az egyenlőtlen küzdelem miatt hosszú távon a többjátékos mód sem érdekes.
Az igencsak középszerűre sikerült játékot a színészek sem dobják fel, a szinkron gyenge, és a szövegek sem méltóak a film gondosan elkészített forgatókönyvéhez. Az Avatar játék, annak ellenére, hogy a film előtt jelent meg, semmit sem magyaráz meg a világról, kész tényként kezeli, hogy megnéztük a mozit. Összességében az egyetlen pozitívuma az igazi térhatás, és mivel ebben az Avatar élen jár, még emlegetni fogják, akinek lehetősége van kipróbálni, ne hagyja ki!
