Megjelenésében persze komoly próbál maradni a játék. Belső néz etű lövöldözés, a régi fajtából, nincs elágazás, csak megyünk előre és az erősödő ellenfeleket egyre hatalmasabb fegyverekkel tesszük el láb alól. Ezt az alapot nehéz ma már önmagában eladni, de nem szégyelltek a fejlesztők ötletekért házalni a modern szomszédoknál. Fellelünk itt-ott egy kis Bioshockot, adott az őrült tudós, az elzárt közösség, és a karakterünk emberfeletti képességei, amikhez itt Adam helyett az E99-et, egy kitalált elemet használunk fel. A pályák ütemezése Half-Life-szerű. Akciódús tűzharcok és nyugodt, bár nyomasztó logikai-gyűjtögetős részek követik egymást, megfűszerezve egyedi szörny-csatákkal. A játék sose lesz unalmas, igaz, annyira nem is hajt előre. Csak néhány időkorlátos küldetés lesz, és előfordul, hogy állandóan jönnek az ellenfelek, amíg át nem lépünk egy képzelt küszöböt. A játékmentés automatikus, de nem túl sűrű. Meghatározott helyeken figyelmeztet a játék, hogy éppen mentett, ami óvatosabb játékot követel meg, és ha hirtelen kell abbahagynunk a játékot, akkor jó eséllyel egy kisebb részt újra kell csinálnunk. További hasonlatok is fellelhetők más játékokkal, a felhasználó felület (hiánya) és a felszerelés-fejlesztések a Dead Spacet idézik, a kísértet/mutáns horror hangulat pedig a F.E.A.R.-re emlékeztet. A F.E.A.R. 2 hátterében sűrűn látható volt az atomrobbanás, itt a szingularitás-torony égig érő fénycsóvája biztosítja a kataklizma-érzés állandó feszültségét.
A Singularity ismertetőjegye a TMD, avagy az időmanipuláló szerkezet. Főhősünk, Nate Renko emberfeletti képességeit ez az eszköz biztosítja, a célba vett tárgyakat, ellenfeleket megvéníti vagy éppen megfiatalítja. Időlassító zónákat hozhat létre, ami az ellenfeleink többségét csapdába ejti, miközben mi, és ami talán még fontosabb, a lövedékeink könnyen mozognak ezen a zónán belül is. A zónát rendszeresen használva triviálissá válik a tűzharcok nagy része, és az idegesítő robbanóbogarak sem érhetnek el bennünket. A TMD használata nem logikus, de érdekes játékmenetet tesz lehetővé. Minden fontos trükköt megtanulunk a részletes utasításoknak köszönhetően, így végül is megbocsáthatóak a szembeötlő fizikai képtelenségek.
A terepet nem alakíthatjuk kedvünkre a TMD-vel, csak a meghatározott tárgyakra alkalmazhatjuk. Néhány nem túl nehéz logikai feladványt kell megoldanunk a továbbjutáshoz, lépcsők, dobozok, súlyok szétbomlasztásával vagy felújításával. A gyűjtögető részekben a fejlesztésekhez szükséges E99 általában könnyen elérhető, de néhány okos rejtekhelyet is fellelhetünk, ha jól körülnézünk. Bosszantó az, amikor egy ilyen helyet csak azért nem sikerül megtalálni, mert bezárul mögöttünk egy ajtó. A beépített segítő (F-gomb a PC-n) segítségével viszont könnyen rájöhetünk arra, hogy mikor kell erre vigyázni.
A játék, mint belsőnézetű akció, teljesen jól helytáll. Viszont érdekesen alakulnak a dolgok, amikor a történetet is elkezdjük követni. A küldetéseket rádión keresztül kapjuk, elejében, amerikai katonaként, a tisztünk dirigál, majd egy rejtélyes csoport, a MIR-12 vezére, Kathryn, végül Barisov, az ügyeletes őrült professzor veszi át az irányítást. Mindössze annyiban lehetünk biztosak, hogy a Katorga 12 szigeten 1955-ben valami csúnya dolog történt. Szerteszét időanomáliák, kapuk jelentek meg, és elejében önkéntelenül, majd később módszeresen ingázunk vissza a jövőbe, folyton megváltoztatva a jelent. A múltbeli (vagy jövőbeni) énünk Mementó-szerű üzenetekkel próbál képben tartani bennünket, ám az idővel harcolni vesztett csata. Csak tudjunk nevetni a végén.
