Még el sem felejtettük a 128 gigabájtos problémát, máris itt az újabb. A merevlemezgyártók ugyanis bejelentették a 3 terabájt vagy az azt meghaladó merevlemezek gyártását, azonban mindaddig, amíg tartja magát a már régen elavult BIOS, nem sokat érnénk vele. Annak idején a merevlemezek fej-szektor-cilinder címzését (HSC) azért váltották le, mert nem volt képes 504 MB-nál nagyobb diszkeket kezelni. Ekkor egy jobb megoldásra váltottak, az LBA-ra (Logical Block Addressing – logikai blokk címzés). Ennek a lényege, hogy a merevlemez fizikai felépítése lényegtelen, egyetlen nagy lineáris címzést használunk, és ezt a merevlemez elektronikája fordítja le a valós fizikai értékekre. Ezt azonban szintén alulméretezték, így a 128 gigabájtnál nagyobb lemezeket nem kezelte. Ez a probléma egy kiegészítéssel megoldódott, habár még ma is láthatjuk egyes következményeit, ha nagyobb merevlemezt szeretnénk lekezelni egy SP1-es vagy régebbi Windows XP-vel. Az új határérték lehetett volna 128 petabájt (128*1024 terabájt, vagyis 128*1024*1024 gigabájt), azonban a 32 bites operációs rendszerekben bonyolultabb lett volna a 48 bites változat implementálása, így a gyártók a 32 bites LBA mellett maradtak, aminek a korlátja csak 2 terabájt. Természetesen tudatában voltak annak, hogy ezzel csak kis időre odázták el a probléma megoldását, mégsem foglalkoztak vele. A problémát tetézi, hogy nemcsak a BIOS avult el időközben, hanem az MBR (Master Boot Record) is. Ugyanolyan idős, így már a particionálás és a bootolás (a gép operációs rendszerének betöltése) sem működhet megfelelően a 2Tb-nél nagyobb diszkek esetében. Az egyetlen kiút, ha végre áttérünk az EFI-re, vagyis az egységesített változatára, az UEFI-re, mely már 2005 óta várja a sorát.
Természetesen az áttérés több okból késlekedik. Elsősorban a Microsoft lassú reakciója miatt, ugyanis egyetlen 32 bites terméke sem támogatja az EFI használatát, míg a 64 bites termékekbe is csak az utóbbi években lett alapértelmezett az UEFI használatának lehetősége. Ezzel szemben Macintosh már kizárólag EFI-vel működik, a Linux pedig 2000 óta támogatja. Másrészt a hardvergyártók sem igazán voltak érdekeltek, olcsóbbnak és egyszerűbbnek bizonyult az évtizedek óta használt BIOS beépítése. Csupán a drága szerverplatformok, illetve egyes csúcsszámítógépek esetében épült be az EFI az alaplapokba. Tehát a Microsoft lustasága is igazolt, ugyanis minek foglalkozzanak a fejlesztésekkel, ha úgy sincs azt min használni. A hátulütőkkel nem számoltak, vagyis azzal, hogy ismét probléma lesz az egyes újabb eszközök kezelése a régi operációs rendszerekkel. Természetesen erre a cég válasza az, hogy vegyük meg az újabbat.
Az EFI egyébként az MBR-t is kezeli, azonban ennek az elavult indítórendszernek az újabb, átgondoltabb változatát, a GUID (Globally Unique Identifier) partíciós táblát részesíti előnyben. Ennek az új partíciós táblának és rendszerindító platformnak rengeteg előnye van. A legtöbb MBR-problémát, mely az évek során jelentkezett, kiküszöbölték, olyan megoldásokat alkalmazva, amely megbízhatóbbá teheti a működést, akkor is, ha sérülne valami. Így például az egész rendszerindító programot és a partíciós tábla elhelyezkedését nemcsak a merevlemeznek elején tárolják, hanem a végén is. Mindkettőt ellátják egy biztonsági ellenőrző összeggel, amelyből kiderül, ha a valamelyik megsérült, így a másik használható, és probléma nélkül menthető a rendszer, illetve a tárolt adatok. Nagyobb helyet ad a betöltő programnak, akár 128 partíció létrehozását is engedélyezi, sőt minden partíciót a típusmegjelölés mellett további paraméterekkel is ellátja (rejtett, csak olvasható stb.), illetve egy-egy egyedi azonosítóval is, mely megkönnyíti az operációs rendszereknek a partíció és a rajta levő információk azonosítását és megfelelő kezelését.
Az EFI támogat sok – a mai követelményeknek megfelelő – eljárást, amelyeket jelenleg különböző alternatív módokkal oldunk meg. Ilyen például az operációs rendszer kiválasztása a gép indulásakor, amihez jelenleg egy külön betöltőprogramot kell telepíteni a számítógépre. Természetesen az EFI további előnye a BIOS-szal szemben, hogy bővíthető, vagyis a hardvergyártóknak meghagyták a lehetőséget, hogy szükség szerint további egységeket integráljanak az EFI-be. Ez a lehetőség akkor is jól jöhet majd, ha ismét eljutunk egy újabb kapacitáskorlátig, ugyanis akkor a merevlemez gyártója csak ellátja a diszk elektronikáját egy olyan programkóddal, amely beépülve az EFI-be lehetővé teszi az új eszközök hibátlan kezelését. De akár arra is jó lehet, hogy az operációs rendszernek ne kelljen meghajtóprogramokat keresnie, mert az a beépített hardverekben kap helyet.
