Ez a rész feltételezi, hogy a felhasználó már használt grafikus kezelőfelületet és tisztában van az ablakokkal és azok működésével. Minden grafikus kezelőfelület az ablakokra támaszkodik, melyeken belül a programokat vagy azok részeit kezeljük. A KDE grafikus kezelőfelület alatt az ablakok alapjában véve ugyanúgy működnek, mint a Microsoft Windowsában. Minden ablaknak van egy címsora, ebben az ablak, illetve a program neve látható, (általában) baloldalt látható a tálcára kicsinyítés (minimize), a legnagyobb méret felvétele (maximize), illetve a x-el jelölt, bezárásra szolgáló gomb (close). Jobboldalt látható a program ikonja, melyre kattintva megjelenik az ablakkezelési menü. Az ablak mozgatását klasszikusan a címsor megfogásával végezhetjük, az átméretezését pedig a keret mozgatásával tehetjük meg. Ezen funkciók természetesen elérhetők az említett ablakkezelési menüből is. Gondolhatnánk azt, hogy minek az ablakkezelési menü, ha minden funkció elérhető közvetlenül is, azonban vannak helyzetek, amikor nem akarunk az egérrel dolgozni. Ezekben az esetekben az ALT+F3 gomb segítségével előhívhatjuk ezt a menüt, és az összes funkciót elvégezhetjük a billentyűzet segítségével. Ugyanígy az ALT+F4 gombkombináció a megszokott ablakbezárási funkciót aktiválja.
Az ablakkezelési menünkben található még néhány opció, amelyekre nincs közvetlen gomb, azonban esetenként hasznosak lehetnek. A menü legelső pontja a To Desktop opció (az asztalra), melynek almenüjeként a virtuális asztalaink listája jelenik meg, ezúton az ablakunkat áthelyezhetjük egy másik virtuális asztalra. A klasszikus pontok után következik a Shade opció (csak fejléc), melynek aktiválásával az ablak marad az asztalon, azonban annak csak a fejléce látható. Ezt az opciót sokszor a zenelejátszó programoknál alkalmazzák a felhasználók, hogy csak a minimális helyet foglalja el az asztalon, ugyanakkor az aktuálisan játszott szám látható legyen.
A következő az Advanced (magas szintű) menüpont, melynek elemei további érdekes lehetőségeket rejtenek. Az első két ponttal szabályozhatjuk (Keep Above Others, illetve Keep Below Others), hogy az adott ablak mindig az összes többi felett jelenjen meg, illetve az összes többi alatt. Ezzel elérhető, hogy egy-egy ablak mindig alulmaradjon, az újonnan nyíló ablakok mindenképpen felette legyenek és szükség esetén letakarják – például egy háttérben futó program (hosszabb művelet), melyet nem szeretnénk minimalizálni, hogy néha, ha rápillantunk, követhessük a folyó folyamatot, ugyanakkor ne zavarja a munkánkat. Ugyanígy minden más ablak fölé is helyezhetünk egyet (vagy többet), amikor az újonnan nyíló ablakokból kitakarja a lefedett részt – például követünk egy meccset más munka közben és mindig szeretnénk látni a tévé kicsi képét a képernyőn, véletlenül se takarja le egyetlen ablak sem.
Ez után további két érdekes opció tárul elénk, az első a teljes képernyő (Fullscreen), mellyel minden program teljes képernyős módba váltható, függetlenül attól, hogy a program ezt nem támogatja. Ebben a módban eltűnik a tálca és más kötelező elemek a képernyőről, eltűnik az ablak fejléce és a kerete, így a teljes képernyőfelületre maximalizálódik az ablak tartalma, a legnagyobb munkafelületet biztosítva. Figyelem! Mivel az összes ablakkezelőgomb eltűnik, ebben az esetben az ablakkezelő menüt csak az ALT+F3 gombkombinációval érhetjük el, és csak így tudjuk kikapcsolni a teljes képernyős módot. A következő opció a No Border (keret nélkül) nevet viseli, melynél az ablak mérete megmarad, azonban az összes keret és a fejléc eltűnik. Lényegében hasonló, mint a teljes képernyős mód, azzal a különbséggel, hogy a tálca a képernyőn marad.
A Window Shortcut (ablak gyorsbillentyűje) segítségével az ablakhoz hozzárendelhetünk egy billentyűkombinációt, melynek leütésével a megjelölt ablak ugrik előre. A Special Windows Settings menüpont segítségével a kívánt ablakra különböző megjelenítési opciókat állíthatunk be, ami abban az esetben is érvényes lesz, ha legközelebb megjelenik ez az ablak. A rendszer az ablakokat azok nevével különbözteti meg, vagyis a beállítások akkor lesznek érvényesek, ha egy meghatározott nevű (címsorú) ablak jelenik meg – természetesen reguláris kifejezésekkel vagy helyettesítőkarakterekkel általánosíthatjuk is a címeket. Ebben segítségünkre lesz a rendszer is (amennyire tud). Gyakorlatilag meghatározhatjuk az ablak megjelenését, nemcsak az aktuális életére az ablaknak, hanem a jövőbeni megjelenések esetére is. Hasonló érhető el az Special Application Settings opcióval is, azzal a különbséggel, hogy a kívánt program összes megjelenő ablakára érvényes beállítást kapunk, nem csak egy adott ablakéra.
A Configure Window Behaviour a kontroll panel azonos részét hívja be, amelyen az ablakok kezelését részletesen szabályozhatjuk, míg a Close a megszokott ablakbezárási funkció.
