2026. április 30., csütörtök

Sportos páncélos

A Foxhound nevű angol harci jármű elkészítésén számos cég szakemberei dolgoztak, így a McLaren és a BMW is részt vett a tervezésben, sőt rally versenyautókkal szerzett tapasztalatokat is beépítettek a páncélozott járgányba.

A Foxhound fura szerkezet. A teherautó méretű terepjáró jellegzetes, lefelé keskenyedő karosszériát kapott. Ez a szokatlan elrendezés az aknaállóság miatt van, így az alulról érkező repeszek könnyebben lecsúsznak a páncéllemezről. A 7,5 tonnás jármű kifejezetten gyors, legalábbis a maga nemében: 19,8 másodperc alatt érheti el a 80 km/h-s sebességet, a csúcssebessége pedig 132 km/h.

A jármű fejlesztési költségei 270 millió fontot tettek ki. Egyelőre 300 példányt rendelt a brit hadsereg. Az első példányokat nemrég állították szolgálatba az Afganisztánban állomásozó angol csapatoknál. Az új járműtől azt várják, hogy csökkenti az ellenállók rajtaütéseiből származó emberveszteségeket. Kérdés, hogy éles körülmények között hogy vizsgázik, és olyan sikeres lesz-e, mint a legendás Hummer.

Magyar ember Magyar Szót érdemel