2026. április 30., csütörtök

A második magyar Mercedes

A világ egyik legnevesebb autókiállításává nőtte ki magát a pekingi szalon. Sok gyár a kiállításra tervezi az új modellek leleplezését. Nem kivétel a Mercedes sem. Ráadásul egy olyan járgány áll majd a középpontban, amelyet Magyarországon gyártanak majd.

A CSC, azaz Concept Style Coupé egyelőre csak tanulmányautó, de ahogy az A osztály esetében is történt, valószínű, hogy itt sem lesz sok eltérés a koncepció-autó és a sorozatgyártmány között. A formaterv a Mercedes igen sikeres CLS sorozatára emlékeztet. Dinamikus, markáns ívek teszik jellegzetessé a négyajtós coupét.

A gyári fotók nem hivatalosan kerültek nyilvánosságra, annyi biztos, hogy a CSC is a fronthajtású Mercedes padlólemezre épül, és a már bejáródott négyhengeres motort építik bele, amelyből turbófeltöltéssel és közvetlen befecskendezéssel 208 lóerő hozható ki.

A formás négyajtóst a Mercedes globális modellnek szánja. Európán kívül Kínában, Észak-Amerikában és a többi, kisebb piacon is kapható lesz.

Magyar ember Magyar Szót érdemel