A XXI. század első harmadában élünk, és mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a globális politika egy új, rendszerszintű szembenállás korába lépett. Bár sokan „második hidegháborúként” hivatkoznak az Egyesült Államok által vezetett Nyugat és a Kína–Oroszország fémjelezte blokk konfliktusára, a mai dinamika alapjaiban tér el a XX. század második felét meghatározó bipolaritástól. A válasz arra a kérdésre, hogy „meg lehet-e nyerni” ezt a küzdelmet, megköveteli a győzelem fogalmának átértékelését: a modern hidegháborúban a klasszikus, abszolút győzelem helyett a rendszerszintű állóképesség, a gazdasági szuverenitás és a technológiai dominancia határozza meg a kimenetelt.
A XX. századi hidegháború két, gazdaságilag és fizikailag szinte teljesen elszigetelt tömb – a tőkés és a szocialista világ – ideológiai küzdelme volt. A jelenlegi konfliktus ezzel szemben egy rendkívül integrált, fegyverré tett függőségekre épülő rendszerben zajlik. A fő törésvonal az Egyesült Államok és Kína között húzódik, ám a képletet bonyolítja Oroszország revansista katonai fellépése, valamint a feltörekvő középhatalmak, közöttük India, Brazília, Szaúd-Arábia és Törökország megjelenése. Utóbbiak nem köteleződnek el tartósan egyik tömb mellett sem, hanem „többvektoros” külpolitikát folytatva maximális gazdasági előnyt próbálnak kicsikarni mindkét féltől. Ebben a környezetben a „győzelem” nem jelentheti a másik fél teljes ideológiai vagy állami összeomlását, ahogy az a Szovjetunióval történt 1991-ben. Kína a globális ellátási láncok szerves része, a világ második legnagyobb gazdasága, míg a Nyugat a termelési kapacitások tekintetében nagymértékben függ Ázsiától. A győzelem ebben a kontextusban nem a rivális megsemmisítése, hanem a saját prioritások mentén formált nemzetközi rendnek a tartós kikényszerítése és a relatív hatalmi előny megőrzése.
A szembenállás gazdasági vetületei
A jelenlegi hidegháború döntő csatatere nem a harcmező, hanem a gazdaság és a technológia. A korábbi korszak „kölcsönösen biztosított megsemmisítés” doktrínáját a kölcsönösen biztosított gazdasági függőség váltotta fel, amelyet a felek most szisztematikusan próbálnak lebontani vagy a maguk javára fordítani. A globális szabadkereskedelem aranykora véget ért. A határokon átívelő befektetéseket és kereskedelmet ma már a nemzetbiztonsági szempontok dominálják. A Nyugat a közeli országokba való telepítés és a baráti államokba való áttelepítés stratégiáját alkalmazza, hogy csökkentse kitettségét a kínai gyártókapacitásoknak.
Technológiai blokád és az AI-verseny
A gazdasági dominancia kulcsa a technológiai monopolhelyzet. Az Egyesült Államok által bevezetett félvezető-exportkorlátozások célja, hogy elvágják Kínát a legfejlettebb csipgyártási technológiáktól. A mesterséges intelligencia és a kvantum-számítástechnika stratégiai fontosságú. Ebben a szektorban zajlik a modern „fegyverkezési verseny”. Az az oldal, amelyik előbb éri el a mesterséges általános intelligenciát vagy az áttörést a kvantuminformatikában, nemcsak gazdasági, de katonai és kiberbiztonsági téren is behozhatatlan lépéselőnybe kerül. A gazdasági háború egyik legfontosabb frontja a pénzügyi architektúra. Az Oroszország elleni szankciók és a dollár fegyverként való használata arra késztette a BRICS-államokat és Kínát, hogy elindítsák a de-dollarizációs folyamatokat. A nemzeti devizákban történő elszámolás, a kínai jüan nemzetköziesítése és a digitális jegybankpénzek fejlesztése mind azt a célt szolgálják, hogy kijátsszák a nyugati pénzügyi szankciós rendszereket.
Megnyerhető-e ez a hidegháború?
Technikai értelemben, valamint a szó hagyományos értelmében senki nem tudja megnyerni a konfliktust úgy, hogy a másik fél feltétel nélkül megadja magát. A felek képességei és méretei kizárják az abszolút győzelmet anélkül, hogy az ne vezetne a globális gazdaság és az emberi civilizáció összeomlásához. Ugyanakkor a mérleg nyelve hosszú távon elmozdulhat az egyik irányba. Az USA és szövetségesei győzelme akkor valósulhat meg, ha sikerül fenntartani a technológiai előnyt, megőrizni a dollár dominanciáját mint a globális pénzügyi rendszer alapját, és sikeresen átcsoportosítani a kritikus ellátási láncokat biztonságos régiókba. A Kelet, vagyis Kína és szövetségesei győzelme akkor következik be, ha Kína eléri a teljes technológiai önellátást, sikerül egy alternatív, dollártól független globális pénzügyi rendszert kiépítenie, és a Globális Dél országait tartósan a saját gazdasági gravitációs mezőjébe vonja. Ebben az esetben a Nyugat elveszíti szabályozó és normatív hatalmát a világpolitika felett.
A jelenlegi hidegháborút ezek alapján nem lehet a korábbi évszázadok katonai vagy politikai értelmében „megnyerni”. A kimenetel nem egy diadalmas békeszerződés vagy egy birodalom látványos bukása lesz, hanem a globális hatalmi architektúra tartós átalakulása. A küzdelem győztese az a modell lesz, amely képes fenntartani a belső társadalmi stabilitást és a gazdasági innovációt a folyamatos külső nyomás ellenére.
