2024. június 14., péntek

Ragályos lehet a német kór

A német gazdaság teljesítményéről korábban legendákat hallhattunk. Az Egyesült Államok és Kína után Németországé a Föld harmadik legerősebb gazdasága, ha a nominális GDP-t vesszük alapul. Az ország belső piacára azonban évtizedek óta jelentős teherként nehezedik a magas szociális juttatások, valamint az egyéb olyan jóléti vívmányok rendszere, melyek miatt korábban példaként tekintettek sokan a német modellre. Sokáig Európa motorjának számított a német ipar és gazdaság. Súlyát jól szemlélteti, hogy az Európai Unió népességének mintegy hatodát tömörítő Németország adja az EU termelésének közel harmadát. Több mint száz éve már, hogy vegyipari nagyhatalomnak számít. A világ vegyipari csoportjainak sorában az első három helyet német cégek foglalják el. Jelentős a gépipara is. Tengerjáró hajókat, szerszámgépeket, ipari felszereléseket, tengeri fúróberendezéseket és nem utolsó sorban gépjárműveket gyártanak. Egyben az elektronikai berendezések legnagyobb európai gyártója és exportőre is. 

Sokat hallunk arról, hogy korábban az olcsó, elsősorban orosz energiaforrások és a német technológia kombinációja volt a versenyképesség sarokköve, de sok minden hozzájárult ahhoz, hogy legendásan jó volt a német gazdaság teljesítménye. Az utóbbi időben előállt helyzet azonban azt eredményezte, hogy a gépezet akadozni kezdett. Amennyiben folytatódik a tendencia, az súlyos következményekkel járhat, hiszen a német gazdaság számtalan szálon kapcsolódik a világgazdaság ellátórendszereihez. Országunknak is a legnagyobb kereskedelmi partnere. Ha tehát a „német beteg” nem gyógyul meg gyorsan, a kór továbbterjedhet. 

Járvány utáni betegség

Sok-sok német vállalkozás és cég jelentett csődöt tavaly. Ezt az ottani elemzők különbözőképpen magyarázzák. Valójában nehéz általánosítani, hiszen sok esetben több tényező együttes hatása okozza a gondokat. Olyan adatok is napvilágot láttak, hogy a kezdeményezett csődök száma nem érte el még azt a szintet, amit korábban világgazdasági krízisek idején jegyeztek. De arra is rámutatnak bizonyos elemzésekben, hogy a koronavírus-járvány kitörése után állami támogatásokkal segítették a cégeket, vállalkozásokat, így azok túlélték a nehéz időszakot. A támogatások megszűnése után viszont nem tudtak megfelelő módon alkalmazkodni, ezért mennek tönkre. De arra is rámutatnak több elemzésben, hogy a technológiai váltás, átállás, a zöldítési törekvések és egyéb folyamatok szintén oda hatnak, hogy néhányan tönkre mennek, ami még tekinthető katasztrófának. Az építőiparban érdekelt nagyvállalatokat is sújtja a jelenlegi helyzet, tavaly 81 ebben az ágazatban tevékenykedő nagyvállalat esetében indítottak csődeljárást, számos építkezési projektet emiatt fel is függesztettek. 

Első számú kereskedelmi partnerünk

Két egymást követő stagnálási periódust követően a német gazdaság végül jelentősen zsugorodott 2023 utolsó negyedévében. A meredeken emelkedő árak, a magas hitelköltségek és a gyenge külső kereslet túl nagy nyomást gyakorolt az ország gazdaságára. Sok helyen már arról cikkeznek, hogy térdre rogyott a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

A fogyasztás ugyan enyhén nőtt és az infláció is lelassult, a német gazdaságot továbbra is a befektetések visszaesése és a gyenge üzleti bizalom jellemzi. A Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) jelentése a GDP 2023 utolsó negyedévében 0,3 százalékkal csökkent az előző, három hónapos időszakhoz képest. Ezzel a gazdaság – 2020–21 óta először – technikai recesszióba csúszott. Az első három negyedévben tavaly a GDP többnyire stagnált a globális kihívások közepette. Valójában azonban a múlt tapasztalatai is azt mutatják, a német gazdaság képes gyorsan alkalmazkodni, ismét növekedési pályára állni. Az Ifo Intézet üzleti hangulatmutatója 85,5 pontra emelkedett 2024 februárjában, felfelé mozdulva a januárban mért három és féléves mélypontról, ami 85,2 pontot jelent. A vállalatok képviselői is kevésbé negatívan nyilatkoztak a következő hónapokra vonatkozó várakozásaikról. A háztartások végső fogyasztási kiadásai 2023 elején még visszaesést mutattak, az utolsó negyedévben viszont már növekedést jeleznek a statisztikák.

Ha a német gazdaságban problémák vannak, a hatásait mi is megérezzük. Az biztosra vehető, hogy a német gazdaság problémái sokrétűek és mélyrehatóak. A magas technológiai fejlettség az alacsony energiaárakkal kombinálva a múltban erős versenyképességi előnyt jelentett a világpiacon. Az erőltetett zöldítés, az atomenergia háttérbe szorítása, az orosz energiahordozóktól való elfordulás logikus következménye a némi megtorpanás. Németország Szerbia első számú kereskedelmi partnere. Tavaly az árucsere-forgalom meghaladta a 9 milliárd eurós szintet. Körülbelül fele-fele arányban tartalmazza a 9 milliárd a kivitelt és a behozatalt, tehát a mérlegünk viszonylag kiegyensúlyozott. Sokatmondó, hogy az árucsere 2018-ban mindössze a jelenleginek a felét tette ki. Számunkra sem lenne kedvező, ha a német gazdaság tartósan recesszióba süllyedne. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy még a recesszió sem jelenti azt, hogy a gazdaság minden szegmense hanyatlani kezd. Pánikkeltésre nincs ok, de nem árt figyelemmel kísérni az eseményeket. A német gazdaság teljesítményének gyengülése a régió más országait is érzékenyen érintheti. Akár az egész kontinensre nézve is jelentős visszaeséssel számolhatunk. Sok minden függ a körülményektől, valamint attól is, hogy a jövőben a németek által választható alternatívák közül melyik érvényesül.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)