Mikorra elkezdődött volna a csukaszezon, addigra ide ért a hideg, és befagytak a vizek. Alig egy-két hétig élvezhettük a rablóhalazás örömeit. Az ilyen horgászatot leginkább a civilek kapuzárási pánikjához hasonlítanám, hiszen ilyenkor látástól-mikulásig habzsolja az ember a kései pecaszezon örömeit. Ebbe az erőlködésbe belefér a sártenger taposása, a pillejégtörés, a ködbe tapogatózás és kis híján a csonttá fagyás is. Ez utóbbi ellen a szélsőséges időjárást kedvelő (vagy legalábbis elviselő) horgászoknak rendelkezésükre áll a mínusz húszat is elbíró duci-ruci, a jégen topogó holdjáró csizma és nem utolsó sorban a termoszban levő teásrum (2/3 rum, 1/3 tea), ami a fagyálló szerepét tölti be.
Ami szép az ilyen szezonvégi lógatásban az tulajdoképpen az év közben sikertelenségnek elkönyvelt kapástalanság. Ez a december végi erőlködés nem más mint búcsúzkodás az óévtől, és ragaszkodás a biztos jelenhez, a bizonytalan jövővel szemben.
Ott ülünk a ködbe burkolózó, gőzölgő vizek mellett, és számot vetünk. Summázzuk az év közben történteket. A jó dolgokra való emlékezés felmelegíti a lelkünket, a kevésbé élvezetes kalandok pedig tanulságként épülnek be a hosszú távú memóriánkba.
Most nincs nyüzsgés a parton, a mederben sem moccan semmi, legfeljebb a megsárgult nádlevelekről cseppen a vízbe időnként, a lecsapódott pára. Máskor észre sem vennénk ezt a pici csobbanást, most azonban úgy tűnik, hatalmasat szólt a vízcsepp, a hangra akaratlanul is felkapjuk a fejünket. A rövid közjáték után helyreáll a természet néma rendje, és béke telepszik a tájra.
Ebben a súlyos csendben eltűnik a határ ég és föld között, egyszerre abban a szerencsében van részünk, hogy egy dimenzióba kerülünk a Teremtővel. Ilyenkor van itt az ideje annak, hogy megköszönjük a sok jót, amit adott, és ilyenkor alkalom nyílik arra is, hogy kérjünk tőle. Legyünk hálásak a parton eltöltött szép percekért, az enyhe tavaszért, a nyári naplementék megismételhetetlen szépségéért, a hosszú őszért…
Az amit ünneplőbe öltözött lélekkel kérhetünk tőle: az egészség; még egy kis idő, amit kedvenc foglalatosságunkra szánhatunk; egy cseppnyi szerencse. Igen szerencse, mert az nem más mint: „a ki nem érdemelhető és meg nem szolgálható jó sors, kegyelem, áldás és békesség!”
