Április 16-án a Martonos közelében lévő Peca-tavon rendezik meg az I. Egyetemi Horgászversenyt. A megmérettetés egyik szervezőjétől, Újházi Tamástól megtudtuk, hogy a verseny ötlete még tavaly ősszel fogalmazódott meg. Egyetemistaként ugyanis azt tapasztalta, hogy nagyon kevés rendezvényt szerveznek számukra.
– Lényegében a két gólyabulin kívül más rendezvény nem áll a rendelkezésünkre. Mivel nagyon sok hallgatótársam horgászik, szervezőtársammal, Ivánovity Tündével azt találtuk ki, hogy rendezhetnénk számukra egy ilyen jellegű találkozót – mesélte a zentai egyetemista.
Tamás elmondta azt is, hogy a védnököknek köszönhetően az érdeklődőknek csupán 700 dináros benevezési díjat kell befizetniük, hogy részt vehessenek a Martonos közelében lévő tavon megrendezendő versenyen. Az összeg ellenében a résztvevők számára ebédet és pálinkát biztosítanák, és ebből az összegből szerzik majd be az érmeket, ajándékokat is.
A versenyzők egyszerre egy botot használhatnak. A klasszikus fenekező és úszózó szerelékeken kívül használható spiccbot, feeder, match, rakós… A hagyományos csalik mellett igénybe vehető boilie is, és mindenféle etetőanyag alkalmazható. A verseny reggel hat órakor kezdődik. A nagyjából U alakú tó 2,5–3 méter mély, és másfél hektáron terül el, a partja lapos.
A halállomány túlnyomó részét a ponty alkotja, de akad dévér, amur és busa is. Az ötórás verseny alatt folyamatosan mérik a nagyobb kifogott halakat, ezeket mérlegelés és fotózás után azonnal visszaengedik. A kisebb halakat gyűjteni kell, és a verseny végén mérik tömegében. Minden kifogott hal számít, és az összsúly alapján rangsorolják a versenyzőket. A legnagyobb halat zsákmányoló horgászt külön díjazzák.
A szervező hangsúlyozta, hogy fém haltartót szigorúan tilos használni. A versenyre nemcsak egyetemisták, hanem bárki benevezhet a tamas.ujhazi88@gmail.com e-mail címen.
