A bejelentkezés első 24 órájában országszerte kétmillió 400 ezer polgár igényelte a 100 eurós egyszeri állami támogatást.

Az elektronikus úton történő igénylés néhány perc alatt elintézhető (Ótos András felvétele)
Mint Siniša Mali pénzügyminiszter mondta a Prva Televízióban, „ha hozzászámítjuk a nyugdíjasokat is, akkor 4 millión felül van azoknak a száma, akik elfogadják ezt a segítséget”. A miniszter megismételte egyik korábbi megállapítását, miszerint „Szerbia történelmében az állam most először segít a polgároknak közvetlen anyagi juttatással kilábalni a válságból.”
Emlékeztetett arra, hogy jelentkezni interneten (idp.trezor.gov.rs) vagy telefonon június 5-éig lehet. Ma reggelre jelezte az erre szolgáló telefonközpont működésének kezdetét és a telefonszám közzétételét. Ugyancsak mától fizetik be a 11 800 dinárt automatikusan a nyugdíjasok számlájára, és a tárcavezető szavai szerint „már szombattól felvehetik”. A nyugállományban levők után a szociális segélyre szorulók következnek (akiknek szintén nem kell külön igényelni), majd pedig a többi nagykorú polgár, aki igényt tart a támogatásra.
„A polgárnak csak a bankot kell kiválasztania, minden mást mi intézünk. Ha a választott bankban van számlája, arra érkezik a pénz, ha nincs, nyitunk neki célszámlát.”
„Ha valaki nem tart igényt a 100 euróra, akkor a pénz az államkasszában marad, és a Szerbia 2025 projektumra fogjuk felhasználni. Az infrastruktúrába, kórházakba, olcsó lakások építésébe fogjuk befektetni, mindabba, amit ígértünk, és aminek a megvalósítását kénytelenek voltunk néhány hónappal elhalasztani” – mondta Mali.
