Megerősítették a szárnyasok állategészségügyi felügyeletét Szerbiában azt követően, hogy Montenegróban hivatalosan is igazolták a madárinfluenza megjelenését – hozta nyilvánosságra a mezőgazdasági minisztérium keretében működő Állategészségügyi Igazgatóság. Közleményükben kiemelik, hogy az illetékes állategészségügyi szervek annak ellenére is fokozták a készenléti állapotot, hogy Szerbiában még nem jelent meg a betegség.
Ezzel kapcsolatban kiemelik, hogy az illetékes hivatalok követik a nemzetközi rendelkezések által meghatározott intézkedéseket, és a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal, valamint az Európai Unió érvényes szabályozása szerint járnak el. Ezek értelmében követik és ellenőrzik az állatok mozgását úgy az országban, mint a régióban, kockázatelemzéseket végeznek, és folyamatosan kapcsolatban vannak az összes illetékes szervvel és intézménnyel.
Az Állategészségügyi Igazgatóság ugyanakkor arra kéri az állattartókat, hogy állományuknál erősítsék meg a biovédelmi intézkedéseket: elsősorban azt próbálják megakadályozni, hogy a háziállataik vadakkal érintkezzenek. Minden kételyt jelezzenek az illetékes állategészségügyi szolgálatnak – hangsúlyozzák a közleményben. Hozzáteszik: folytatják a szükséges megelőző intézkedéseket és az ellenőrzéseket annak érdekében, hogy megakadályozzák a járvány terjedését. A közvéleményt minden releváns tényről értesítik – írták az igazgatóság illetékesei.



