Az Egyesült Államok január 3-án nagyszabású és villámgyors katonai akciót hajtott végre Venezuelában, ahol az utóbbi húsz évben – előbb Hugo Chávez államfő, majd 2013 óta hivatali utóda, Nicolás Maduro mandátuma alatt – látványosan megerősödött az orosz és a kínai befolyás. Amerikai kommandósok egy vakmerő rajtaütéssel Caracasban elfogták Madurót és feleségét, Cilia Florest, s azonnal elhurcolták őket az Egyesült Államokba.
A házaspár még aznap börtönbe került New Yorkban, majd január 5-én megkezdődött bírósági perük. Madurót egyebek mellett kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel és narkóterrorista összeesküvéssel vádolják, ám ártatlannak tartja magát.
A fő bűne mégsem az, hogy állítólag drogügyekbe keveredett – az amerikai kormányzat szerint. A valódi okok egészen másak. Donald Trump amerikai elnök és külügyminisztere, Marco Rubio már a Caracas elleni katonai támadás napján ismertette egy részüket.
Trump jelezte azt is, hogy tervei szerint Venezuelát egy ideig az USA irányítja, felügyeli. Egyik célja a teljes ellenőrzés megszerzése az ország kőolaj-kitermelése felett. Rubio pedig közölte: nem engedik meg, hogy „a venezuelai olajipart az Egyesült Államok ellenségei irányítsák”. A gyengébbek kedvéért megjegyezte: a riválisok (Irán, Kína és Oroszország) más kontinensen vannak, ezért ne is akarják Venezuela kőolaját.
Az utóbbi években azonban az oroszok és a kínaiak tették rá a kezüket Venezuela kőolajiparára, amelynek bevételei az 1950-es évektől a XX. század végéig kiváló életszínvonalat biztosítottak a lakosság számára. Az 1990-es évek végére Venezuela az Egyesült Államok legfontosabb kőolaj-beszállítója lett.
Ám a dél-amerikai ország gazdasága hanyatlani kezdett, miután Chávez az ezredfordulótól politikai célokra használta az olajbevételeket, több stratégiai ágazatot pedig államosított, s ennek keretében – a Chevron kivételével – kiszorította az országból az ágazatban működő amerikai cégeket. A kőolaj árának 2014-es bezuhanásával – és a mindent átszövő korrupció miatt – Venezuela gazdasága összeomlott, hiperinfláció és áruhiány keletkezett, a lakosság zöme elszegényedett. Maduro nevéhez és diktatórikus rendszeréhez ezért az ország modern kori történetének legsúlyosabb válsága kötődik.
A nagy felfordulásban idegen hatalmak igyekeztek megkaparintani minél nagyobb részt a kőolajiparból, a bánya- és természeti kincsekből, erőforrásokból. Az üzletszerzésben, s a nemzeti kincs lenyúlásában állítólag két kőolajipari óriásvállalat játszotta a főszerepet: az orosz Rosznyeft és a kínai CNPC. Mindkettő saját anyaországuk vezetésének szoros felügyelete mellett működik. A „külsősök” úgy kerültek kulcsfontosságú pozícióba, hogy az illetékes helyi kőolajipari állami vállalat, a PDVSA rájuk bízta a kitermelést.
A trükközésre és befolyásszerzésre már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet Rafael Ramírez, Venezuela kőolajipari exminisztere. De nemcsak azt árulta el, hogy a kínaiak és az oroszok lenyúlják hazája olajiparát, hanem azt is, hogy a kitermelt energiahordozó eladásából származó összegekből pénzelik Maduro szélsőbaloldali populista rezsimjét, amely rettegésbe és nyomorba taszította a lakosság nagy részét.
Trump azt akarja, hogy az olajkutak ezentúl neki termeljenek. Már el is dicsekedett vele, hogy az amerikai kőolajipari cégek nagyon is jelen akarnak lenni Venezuelában, ahonnan korábban kiebrudalták őket, jóllehet hatalmas összegeket fektettek be az ágazatba. (A 2024-es elnökválasztási kampányban pedig hatalmas összegekkel támogatták Trumpot.)
Az amerikai elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az USA tavaly novemberben közzétett új nemzetbiztonsági stratégiájának értelmében „a nyugati érdekszféra amerikai dominanciáját nem kérdőjelezheti meg senki”. Ez azt jelenti, hogy Washington saját felségterületének tekinti az egész amerikai kontinenst, és sem Észak-, sem Közép- és Dél-Amerikában nem tűr meg betolakodó idegen hatalmakat. Ha kell, minden nemzetközi szabályt félresöpör, hogy (akár katonai erővel) érvényesítse az érdekeit.
Venezuela esetében ez egyebek mellett azt jelenti, hogy oda ismét az amerikai olajtársaságok vonulnak be, ahol – mint Trump fogalmazott – „dollármilliárdokat költenek, megjavítják a súlyosan leromlott (olaj)infrastruktúrát, s elkezdenek pénzt keresni”. (Talán addig, amíg az utolsó csepp is előkerül.) Hatalmas üzletről van szó, hiszen Venezuela rendelkezik a világ ismert kőolajkészleteinek a legnagyobb kitermelhető mennyiségével. Bizonyított tartalékait csaknem 303 milliárd hordónyira becsülik, jóval többre, mint amennyivel a második helyet elfoglaló Szaúd-Arábia rendelkezik (267,2 milliárd hordó).
Ám az már kevésbé kecsegtető, hogy olyan extra nehéz kőolajról van szó, amely rendkívül sűrű és körülményesen szállítható. Ezenkívül csak különleges és drága technológiai eljárással lehet feldolgozni. Ráadásul (minőségi okokból) hordónként 10-20 dollárral olcsóbban lehet eladni, mint a referenciaárnak számító amerikai WTI nyersolajat.
Előbb a romokban heverő olajipart kellene felújítani Venezuelában. Becslések szerint legalább 110 milliárd dollárt kellene áldozni arra, hogy az ország a jövő évtized elejére napi 2 millió hordót termeljen ki. Jelenleg ez a mennyiség 900 ezer hordónyi, ami jócskán elmarad az 1998-as 3,5 milliós csúcsértéktől.
