Az Újvidéki Vásáron tegnap ötödik alkalommal nyílt meg az Electric Vehicle Days elnevezésű, két napig tartó kiállítás, amelyen bemutatják a legújabb elektromos és hibridautókat. A rendezvényt az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Kara és a Nina Media vállalat szervezte, a belgrádi Kínai Nagykövetség támogatásával. A rendezvényen számos nemzetközi és hazai vállalat képviselteti magát, amelyek bemutatják a legújabb innovációkat az autóiparban. A látogatók a csúcsjárművek megtekintése mellett számos érdekes panelbeszélgetésen vehetnek részt, amelyeken neves szakértők szólalnak fel olyan időszerű témákról mint a környezetvédelem, az energetikai átmenet vagy az elektromobilitás jelenlegi helyzete.
A kiállítás megnyitóján tiszteletét tette Sara Pavkov környezetvédelmi miniszter, valamint Li Ming, Kína szerbiai nagykövete is.
Boris Dumnić, az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának dékánja felszólalásában elmondta, örömmel tölti el, hogy a kiállítás hagyományossá vált.
– Ez az egyedüli rendezvény a régióban, amely az elektromobilitással foglalkozik. Az elektromos és hibridautók bemutatása mellett az idén is neves szakértőket hívtunk meg az autóipar, az energetika, a környezetvédelem területéről. A rendezvényen ezúttal is fontos panelbeszélgetéseket tartanak olyan időszerű témákról mint a környezetvédelem, az energetikai átmenet, az okosvárosok, de szó lesz az elektromos autók elterjedéséről és az ágazat legnagyobb kihívásairól is. Mindenkit szeretettel várunk – fogalmazott Boris Dumnić.
Sara Pavkov gratulált a szervezőknek az ezúttal is színvonalasan megszervezett rendezvényért.
– A kiállítás összehozza a legkiválóbb szakértőket az autóipar és a környezetvédelem területéről, akik tisztában vannak az elektromobilitás jelentőségével. A közlekedés szoros kapcsolatban áll a környezetvédelemmel, említést érdemel, hogy környezetvédelmi minisztérium már ötödik éve támogatja az elektromos autók vásárlását. Számos kutatás bizonyította, hogy az elektromos és hibridautók csökkentik a légszennyezés és a káros anyagok kibocsátásának mértékét. A környezetbarát közlekedés kulcsfontosságú a fenntartható fejődés és a környezetvédelem szempontjából. Az elektromos autók elterjedése fontos a klímacélok elérésében, amelyeknek a megvalósítására törekszünk, az európai és globális közösség részeként. Örömmel tölt el, hogy itt lehetek – fejtette ki Pavkov.
Li Ming, Kína szerbiai nagykövete örömét fejezte ki azért, hogy részt vehet ezen a jelentős eseményen.
– Úgy gondolom, hogy Szerbia vezető lehet az elektromos autók fejlesztésében Európában, sőt akár világszinten is. Szerbiának és Kínának fontos elmélyítenie az együttműködést e téren. Mindenképpen jó hír, hogy egyre több kínai gyártó érkezik Szerbiába – fogalmazott a nagykövet, aki a vásárcsarnokban megtekintette a kiállított elektromos autókat.
Az ünnepélyes megnyitót panelbeszélgetések követték. Az Okosvárosok a gyakorlatban elnevezésű beszélgetésen részt vett Žarko Mićin, Újvidék polgármestere is.

Ez a régió egyedüli rendezvénye, amely az elektromobilitással foglalkozik (Fotó: Dancsó Áron)

A kiállítást Žarko Mićin, Újvidék polgármestere is megtekintette (Fotó: Újvidék önkormányzata)

Több mint 150 elektromos és hibridautót állítottak ki a legismertebb gyártóktól (Fotó: Dancsó Áron)
– Újvidék folyamatosan fejlődik, a világ vezető vállalatai sorban nyitják meg fejlesztési és kutatási központjaikat a városban. Az elmúlt időszakban olyan neves vállalatok létesítettek gyárat, mint a Continental, a Nidec, a Berry Callebaut, és a BMTS, az év végén pedig megnyílik a sanghaji SNAS tizenötödik üzeme. Újvidék az IT-ipar központja a régióban, jelenleg összesen 900 IT-vállalat működik, amelyek több mint 15 ezer személyt foglalkoztatnak. Eddig két föld alatti parkolót nyitottunk meg elektromos autók számára kialakított helyekkel, töltőállomásokkal. Ezenkívül elektromos autóbuszokat is bevezettünk a városi közlekedés rendszerébe, amelyek szintén hozzájárulnak a környezet megóvásához – fejtette ki Mićin.
Az Újvidéki Vásár csarnokában több mint 150 elektromos és hibridautót állítottak ki a legismertebb gyártóktól. Az érdeklődők megtekinthetik a Mercedes, BMW, Audi, Volkswagen, Hyundai, BYD járműveit, valamint az új Fiat Pandát is.
A kiállítás még ma várja a látogatókat, a belépés ingyenes.

Nyitókép: A látogatók a legújabb elektromos és hibridautókat tekinthetik meg (Fotó: Dancsó Áron)