Szerbiában a meghirdetett használt autók ára januártól júliusig 6,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Jelenleg nem tűnik úgy, hogy a közeljövőben csökkenni fog a használt autók ára – nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Petar Veličković, a Polovni automobili weboldal munkatársa.
Szerbiában három éve folyamatosan drágulnak a használt autók. Európában is ugyanez a helyzet, az első félévben a használt autók átlagára több mint 5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a beszerzési és szállítási költségek pedig mintegy 20 százalékkal drágultak. Tehát több tényező is hozzájárul az áremelkedéshez. A járművek többsége Európából érkezik Szerbiába, leginkább Németországból, Olaszországból, Belgiumból, Hollandiából és Franciaországból importálják.
Rámutatott arra, hogy a fentiek alapján a közeljövőben sem lehet számítani a piac stabilizálására.
A Polovni automobili weboldala felmérést végzett, amelyben 120 használtautó-kereskedő vett részt. A megkérdezettek fele arra számít, hogy a közeljövőben emelkednek az árak, vagy kissé stabilizálódik a helyzet.
A megkérdezettek harmada nem tudja megjósolni, mi történhet a következő időszakban. S ez logikus is, ha megnézzük a Szerbiában és Európában is uralkodó gazdasági és politikai állapotokat. A bizonytalan időszak tovább ronthat az így is válságban lévő autóipar helyzetén. Tehát minden tényezőt figyelembe kell venni.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy Szerbiában változtak-e a polgárok szokásai a használt autók vásárlásakor, azt válaszolta, hogy a vásárlók jelenleg sokkal óvatosabbak.
A felmérés azt is kimutatta, hogy az autókereskedők 82 százaléka szerint a vevők lassabban hoznak döntést vásárláskor. Az eredmények alapján elmondható, hogy a biztonságos vásárlás egyre fontosabb tényezővé válik.
A kereskedők csaknem harmada (28,6 százalék) szerint a vevők egyáltalán nem hajlandók olyan autót vásárolni, amelynek nincs teljes szerviztörténete. A felmérés résztvevőinek több mint a fele (55,4) úgy nyilatkozott, hogy a jármű előéletének ellenőrzése fontos, de nem döntő szempont.
– Ma már kevés olyan vásárló van, aki egyáltalán nem kér információt a jármű előéletéről. A polgárok sokkal óvatosabbak vásárlás előtt. Mindenképpen fontos ellenőrizni a jármű műszaki állapotát. A használt autók vásárlása is komoly beruházás, ezért ajánlott egy szervizben átvizsgáltatni, hogy minden rendben van-e gépkocsival. Amennyiben az átvizsgálás során komoly problémák derülnek ki, legjobb elállni a vásárlástól. Érdemes próbaútra is vinni az autót, amely során a lehetséges vásárló megállapíthatja, hogy megfelel-e az igényeinek – fejtette ki Veličković, és rámutatott arra is, hogy sok esetben visszaállítják a kilométerórákat. Ez nemcsak Szerbiában van így, hanem a fejlett országokban is, mivel könnyen el lehet végezni.
Mindig azt javasoljuk azoknak, akik használt autók vásárlására szánják rá magukat, hogy áldozzanak rá időt és energiát. Ez egy komoly beruházás, főleg a mai időben – zárta gondolatait a szakértő.
