A szerbiai bruttó hazai termék (BDP) reálértéke 2025 januárjától júliusáig mintegy 2,2 százalékkal nőtt, az évközi infláció pedig 5 százalékos volt – közölte a Makrogazdasági elemzések és trendek (MAT) gazdasági folyóirat hétfőn.
Az ipar teljesítménye egyre kifejezettebben járul hozzá a gazdasági növekedéshez: 2025 júliusában a termelés mérete 5,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának termelési méretét. A növekedés 17 ágazatban volt kimutatható, amelyek az ipari termelés 81 százalékát adják. A feldolgozóiparban és az áruexport értékében az autóipar számít a legfontosabb húzóerőnek – fejtették ki a szakemberek.
A behozatalnak a kivitellel való lefedettsége is nőtt. Az idén májustól jáliusig a behozatali termékek mennyiségéhez képest a kiviteli termékek aránya 81, 3 százalékot tett ki, ami javulást jelent a tavalyi 76,9 százalékos lefedettséghez képest. Júniusban a lefedettség történelmi csúcsot ért el a 86,8 százalékkal.
A havi infláció májusban 0,2 százalék, júniusban 0,9, júliusban pedig 0,6 százalék volt, az évközi infláció pedig júniusban 4,7, júliusban pedig 5 százalékot tett ki. Ezzel szemben az EU-ban ugyanezekben a hónapokban 2,3, illetve 2,4, az eurózónában pedig 2 százalékos évközi inflációt mértek.
A 27 uniós tagállam közül 2025 júniusában és júliusában csak Románia (5,8%, majd 6,6%) és Észtország (5,2%, majd 5,6%) jegyzett magasabb évközi inflációt, mint Szerbia – közölte a folyóirat.
