2025. augusztus 22., péntek

A megélhetéshez igazítva

Az ASNS 750 eurós minimálbért javasol

A Szabad és Független Szakszervezetek Szövetsége (ASNS) azt javasolja, hogy 2026 januárjától a minimálbér érje el a 750 eurót. Álláspontjuk szerint ez az összeg nemcsak a munkavállalók mindennapi biztonságát szavatolná, hanem a gazdaság teljesítőképességével is összhangban van. 

A szakszervezet emlékeztett arra, hogy az utóbbi időszakban jelentősen növekedtek a mindennapi megélhetési költségek. Az alapvető élelmiszerek ára folyamatosan emelkedik, az áram drágulására vonatkozó előrejelzések pedig további áremelkedéseket vonnak maguk után a közüzemi díjak és számos más szolgáltatás esetében is. Az iskolakezdés is egyre nagyobb terhet ró a családokra, hiszen a tankönyvek, a ruházat és a lábbeli mellett más, az őszi időszakban felmerülő kiadások is komoly anyagi megterhelést jelentenek. Kiemelik, mindezt figyelembe kell venni a minimálbér megállapításakor. A szakszervezet ugyanakkor azt követeli, hogy minél hamarabb szüntessék meg a minimálbérrel kapcsolatos visszaéléseket, különösen a közszférában, és biztosítsák, hogy a dolgozók a törvényben előírt minimálbér alapján kapják meg a fizetésüket. 

Ezzel párhuzamosan a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége (SSSS) azt javasolja, hogy újévtől a minimálbér 70.000 dinár legyen. A szakszervezet tanácsának tegnapi ülésén tárgyaltak a javaslatról, és várhatóan ez szolgál majd kiindulópontként a kormány és a munkaadók képviselőivel folytatandó egyeztetésekhez, amelyeket augusztus 26-án tartanak. A szövetség képviselői ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy a minimálbérrel kapcsolatos tárgyalásokkal párhuzamosan kezdődjenek meg az egyeztetések a közszféra béreiről is a szakterületi szakszervezetek és az illetékes minisztériumok között. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta