Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) 3 százalékkal nőtt a második negyedévben, évesítve a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Economic Analysis szerdán közzétett előzetes becslése alapján. Az elemzők előzetesen kisebb mértékű, 2,4 százalékos növekedésre számítottak a második negyedévre.
A Bureau of Economic Analysis adatai szerint az idén az első negyedévben 0,5 százalékkal csökkent évesítve az Egyesült Államok bruttó hazai terméke.
A második negyedévben a GDP-növekedés elsősorban a GDP kiszámításánál negatív előjellel figyelembe vett import csökkenését, valamint a fogyasztói kiadások növekedését tükrözte, amely mozgásokat részben ellensúlyozta a beruházások és az export csökkenése.
A Bureau of Economic Analysis közleménye szerint a második negyedévben a GDP-növekedés az első negyedévben látott zsugorodással szemben elsősorban az import visszaesését és a fogyasztói kiadások emelkedésének gyorsulását tükrözte, amelyeket részben ellensúlyozott a beruházások visszaesése.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve által preferált inflációs mutató, lényegében a fogyasztói árak változását követő személyes fogyasztási kiadások évesített árindex-emelkedése 2,1 százalékra lassult az első negyedévben jegyzett 3,7 százalékról, elmaradva az elemzők által várt 2,9 százaléktól.
