Szerbia aktívan dolgozik azon az egyezményen, amelyen keresztül a legjobb árat kaphatja meg Európában az orosz Gaspromtól – nyilatkozta tegnap a Reuters világhírügynökségnek Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója, aki a Szentpéterváradon megrendezett gazdasági fórumon vesz részt.
A sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az árat illetően már korábban is egyezségre jutottak, és jelenleg főként a szerződés időtartamáról egyeztetnek. Az új egyezmény előreláthatóan szeptembertől lesz érvényes, és háromtól tíz éves időszakra írják majd alá – mondta Bajatović, majd kiemelte, hogy ettől többet jelenleg nem árulhat el, hisz az egyeztetések még folynak.
Ugyanakkor Európa gázellátását illetően kifejtette álláspontját, mi szerint az Uniónak vissza kell térnie az orosz gáz használatához ahhoz, hogy elfogadható áron tudja biztosítani a lakossága szükségleteit. Bajatović azzal támasztotta alá a kijelentését, hogy a gázpiac jövőjét termelőként Oroszország és az Egyesült Államok uralják, Kína a legnagyobb fogyasztó, Európának pedig mindehhez alkalmazkodnia kell. „Ez egyszerű matematika: Európa gázellátásának egyenletét nem lehet elfogadható áron megoldani az orosz termelés nélkül” – erősítette meg a korábban is hangoztatott álláspontját Bajatović. A nyilatkozatában újságírói kérdésre hozzátette: teljes mértékben támogatja azt az ötletet, hogy az amerikai befektetők felvásárolják az Balti-tenger mélyén húzódó Északi Áramlatot, amely a 2022-es robbantásban annyira meghibásodott, hogy azóta sem működik.
