2024. október 10., csütörtök

Minden eddigit felülmúl

Újvidéken csütörtökön és pénteken megtekinthetők a legújabb elektromos és hibridautók

Az Újvidéki Vásáron szeptember 12-én és 13-án negyedszer tartják meg az Electric Vehicle Days elnevezésű rendezvényt. Ezúttal is bemutatják a legújabb elektromos és hibridautókat, amelyek Szerbiában is egyre elterjedtebbek. A rendezvényt a Nina Media vállalat az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karával közösen szervezte meg, a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság támogatásával. Újvidéken tegnap sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Boris Dumnić, az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának dékánja elmondta, hogy az idei kiállítás minden tekintetben felülmúlja az előzőket.

– Az idén több mint 40 elektromosautó- és hibridautó-modelleket tekinthetnek meg a látogatók. Egyeseket először mutatják be a régióban. Az érdeklődők ezúttal is több mint 10 járművet próbálhatnak ki. Számos nemzetközi és hazai vállalat képviselteti magát. A járművek bemutatása mellett előadásokat és panelbeszélgetéseket is tartanak, amelyeken elismert szakemberek szólalnak fel. Fontos téma lesz az energetikai átmenet, az elektromos energia és más energiahordozók jelentősége. Ezenkívül szó esik az elektromos járművek elterjedéséről, a töltés módjáról, a szoftver előállításáról. Természetesen az egyetemistákra is nagy hangsúlyt fektetünk. Mindenképpen sikeres rendezvényre számítunk – mondta Dumnić.

Boris Nadlukač, az Újvidéki Vásár kiállítások megszervezésével megbízott igazgatója elmondta, örömmel tölti el, hogy a rendezvény hagyományossá válik.

– Az Újvidéki Vásár évente mintegy 50 különböző eseményt szervez meg. Ezzel a rendezvénnyel nagy hangsúlyt fektetünk az autóiparra, amely Szerbiában egy fontos ágazat. Kiváló az együttműködésünk az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karával, valamint a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkársággal. Összefogással nem marad el a siker – fogalmazott Nadlukač.

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár elmondta, örömmel tölti el, hogy a tartományi titkárság a kezdetek óta támogatja a rendezvényt.

– A kiállítás nemcsak Szerbiában, hanem az egész régióban egyedi. Az elektromos és hibridautók Szerbiában is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A tartományi titkárság pályázatot írt ki a töltők beszerzésére, jövőre pedig az elektromos autók vásárlását is támogatja. Bátran kijelenthetjük, hogy Újvidék az autóipar központja. A csütörtökön kezdődő rendezvényen nem a jövőről beszélünk, hanem a jelenről – fejtette ki Ivanišević.

Nyitókép: Boris Nadlukač, Boris Dumnić és Nenad Ivanišević (Fotó: Dancsó Áron)