2024. május 9., csütörtök
PEPCO

Visszavonták az egyik játékszert

Egy méhecskére emlékeztető, távirányítós autó értékesítését állította le a Kereskedelmi Minisztérium. A tárca által vezetett, veszélyes termékek listáját jegyző portálon (NEPRO) nyilvánosságra hozták, hogy visszavonták a szerbiai piacról a Pepco márkanév alatt futó, R/C CAR elnevezésű terméket, melyet SKU596565 termékszámmal jelöltek és a 2200159656563-as, illetve 2200259656593-as bárkódokkal bocsájtottak eladásba a kereskedők. 

A szakértők ugyanis úgy mérték fel, hogy a kartondobozba csomagolt játék könnyen túlmelegszik, így égési sérüléseket, illetve tüzet okozhat. A vásárlókat a NEPRO portál mellett értesítik az érintett eladóhelyeken is: a kereskedőknek jól látható helyen kell informálniuk a vevőket a termék visszavonásáról, de ismertetniük kell a pénzbeli visszatérítés lehetőségeiről is az érintetteket – áll a kereskedelmi tárca oldalán megjelentetett közleményben.