Nem az óra dönti el

HETI KÖRKÉRDÉSÜNK

Ön inkább korai pacsirta vagy éjjeli bagoly?

A hajnalok a legnyugodtabbak és a legszebbek. – 30%

Szeretek sokáig aludni, de a teendők miatt kénytelen vagyok korán kelni. – 27%

A társasági élet, az olvasás és a tévézés miatt tovább maradok fent. – 6%

Nincs szabály: mindig az adott naptól függ, mikor kelek és fekszem. – 27%

A délutáni szieszta híve vagyok. – 10%

(A www.magyarszo.rs olvasóinak szavazatai alapján.)

Sosem tudtam igazán azonosulni azzal a gondolattal, hogy a korán kelés önmagában valamilyen különleges erényt jelentene. Mintha az ember szorgalmát, kitartását vagy éppen sikerességét kizárólag az határozná meg, hogy hajnali ötkor vagy délelőtt kilenckor nyitja ki a szemét. A közösségi oldalakon nap mint nap találkozni olyan bejegyzésekkel, amelyek szerint a siker titka a hajnali kelés, a napfelkeltekor végzett futás, és az, hogy mire mások felébrednek, addigra már félnapnyi munkát elvégeztünk. Jól hangzik, de a valóság szerintem ennél jóval árnyaltabb. Én inkább az éjjeli baglyok táborát erősítem. Talán részben alkat kérdése, részben pedig a munkám alakította így.

Újságíróként ugyanis ritkán fér bele az életem a hagyományos, nyolctól négyig tartó munkarendbe. Egyik nap reggeli sajtótájékoztatóval indul, a másik egy esti kulturális rendezvénnyel ér véget. Előfordul, hogy egy váratlan hír miatt késő este is dolgozni kell, vagy egy hosszabb riport végleges változatát csak akkor tudom nyugodtan befejezni, amikor már elcsendesedett a város. Ha nincs korai esemény vagy szerkesztőségi feladat, megengedhetem magamnak, hogy ne hajnalban keljek. Nem azért, mert ne szeretnék dolgozni, hanem mert egyszerűen így érzem magam a leghatékonyabbnak. Ilyenkor több energiával kezdem a napot, és azt veszem észre, hogy könnyebben haladok a feladataimmal.

Sokan úgy gondolják, hogy aki később kel, az biztosan kevesebbet dolgozik. A saját tapasztalatom azonban ennek éppen az ellenkezője. Gyakran előfordul, hogy amikor mások már kikapcsolják a számítógépet és pihenni készülnek, nálam akkor kezd igazán felpörögni a gondolkodás. Este kevesebb a telefonhívás, ritkábban érkeznek új e-mailek, és jóval kevesebb dolog szakítja meg a munkát. Ilyenkor könnyebb elmélyülni egy témában, utánanézni az apró részleteknek, vagy végre megtalálni azt a mondatot, amelyen napközben hosszú ideig gondolkodtam. Nem egyszer történt már meg, hogy egy cikk végső változata éjfél körül készült el. Valahogy este könnyebben összeállnak a gondolatok. Talán azért, mert ilyenkor kevesebb minden vonja el a figyelmet. A város is csendesebb, és ezt az ember is megérzi.

Újvidék napközben lüktető, nyüzsgő város, estére viszont egészen más arcát mutatja. Amikor egy rendezvényről hazafelé indulok, vagy ritkábban késő este a szerkesztőségből tartok haza, sokszor egészen másként látom az utcákat, mint nappal. Kevesebb az autó, halkabb minden, és ilyenkor az embernek van ideje végiggondolni a nap történéseit. Lehet, hogy ezért áll hozzám közelebb ez a napszak.

Persze azt is látom, hogy a társadalom még mindig hajlamos egyfajta versenyt csinálni az ébredésből. Aki hajnali ötkor futni indul, majd hét órára már túl van az edzésen és a napi feladatok felén, azt sokan példaképként emlegetik. Aki viszont később kezdi a napot, arról könnyen azt feltételezik, hogy kevésbé szorgalmas. Pedig ettől még ugyanúgy elvégzi a munkáját, csak nem feltétlenül reggel nyolc és délután négy között. Az utóbbi években egyre többet lehet olvasni arról is, hogy nem minden ember belső órája működik egyformán. Van, aki már kora reggel tele van energiával, más pedig este érzi magát igazán frissnek. Szerintem ezzel nincs semmi különös. Egyszerűen különbözőek vagyunk. Éppen ezért mindig furcsának tartottam, amikor valakit pusztán azért megszólnak, mert nem hajnalban kezdi a napját.

Most ráadásul az életünk egy új szakaszához érkeztünk. A feleségem kisbabát vár, és ez már most új ritmust hoz a mindennapjainkba. Egyre több az orvosi vizsgálat, a szervezés és a közös tervezgetés. Vannak napok, amikor korábban indulunk valahová, máskor pedig fontosabb, hogy egy kicsit tovább pihenjünk. Ilyenkor az ember rájön, hogy a napirend nem mindig úgy alakul, ahogyan előző este elképzelte. Őszintén szólva már most mosolygok azon, hogy néhány hónap múlva valószínűleg egy kisbaba dönti majd el, mikor kezdődik a napunk. Könnyen lehet, hogy az éjjeli bagoly életmódomnak is alkalmazkodnia kell az új helyzethez. És ezzel egyáltalán nincs baj. Minden élethelyzet más ritmust kíván. Ezért sem gondolom, hogy bárkit az alapján kellene megítélni, mikor kel fel reggel. Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy ki hogyan végzi a munkáját, hogyan bánik a környezetével, és mit tesz le az asztalra – függetlenül attól, hogy mindezt hajnalban vagy éppen késő este teszi.