2024. május 9., csütörtök

Egy kilogramm kávéért három és fél órát robotolunk

Az elemzők szerint százezer dinárból sem lehet megélni

Egyes városokban, köztük Újvidéken is, a hivatalos kimutatások szerint az átlagfizetés meghaladja a 100 ezer dinárt, azonban még ez sem fedezi az átlagos fogyasztói kosár értékét – közölte a 021.rs. A hírportál elemzői hozzáteszik: a statisztikai átlagfizetések sok esetben eltérnek a valóságtól, hiszen a szerbiai alkalmazottak mintegy felének nem haladja meg a fizetése a 67 ezer dinárt, arról nem beszélve, hogy a minimálbér 45 ezer dinárt tesz ki. A kisnyugdíjasok havi jövedelme pedig legfeljebb 25 ezer dinár. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy Szerbia polgárai közül sokan csak álmodozhatnak egy átlagos fogyasztói kosárról – írják. Kiemelik: a helyzeten az sem segít, hogy az alapvető élelmiszerek árai drasztikusan megemelkedtek a korábbi évekhez képest.

Az átalgos fogyasztói kosár értéke jelenleg közel 10 százalékkal drágább, mint 2022 októberében. A fogyasztói árak mindeössze egy év alatt, 2023 októberére mintegy 8,5 százalékkal emelkedtek. A hivatalos kimutatások megerősítik azt is, hogy a szerb állampolgárok többsége a jövedelme több mint 40 százalékát élelmiszerre költi: átlagosan több mint 40 ezer dinárt költünk élelmiszerre havonta. Ha összehasonlítjuk az alapvető élelmiszerek árait egy munkaóra árával, arra a következtetésre jutunk, hogy egy kilogramm búzalisztért 9 percet, egy liter étolajért viszont 21 percig kell dolgozni. Egy kilogramm csontos sertéshús vásárlásáért másfél órát robotolunk, egy kilogramm kávéra valót pedig három és fél óra alatt keresünk meg. A nagyobb beruházásokról nem is beszélve: ahhoz, hogy egy Skoda Fabia autót vásárolhassunk, egy átlagos jövedelmű állampolgárnak két évet és két hónapot kell dolgoznia – részletezik az elemzők. 

Nyitókép: (Illusztráció: pixabay)