2024. május 9., csütörtök

Több ezer kerékpározó

Újvidéken június 16-án rendezik meg az UCI Gran Fondo nevű kerékpárfutamot

Szerbiában először rendezik meg az UCI Gran Fondo nevű kerékpárfutamot, amely egykori élsportolóknak, szabadidős sportolóknak és mindazoknak szól, aki szereti a kerékpározást. A versenyt Újvidéken tartják június 16-án.

A  Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által megrendezett Gran Fondo kerékpárfutamok magas szintű versenyek, és céljuk elsősorban a kerékpározás népszerűsítése. Az idén augusztusban Dániában világbajnokságot is rendeznek azoknak, akik valamilyen Gran Fondo futamon kvalifikálják magukat. A verseny támogatói a tartományi kormány, Újvidék városa, és a sportminisztérium. Az újvidéki Gran Fondo szakasz hossza 110 kilométer, a verseny a Báni palota előtt indul, és értinti Belcsényt (Beočin), Fruška gorát, és Ürögöt.

A  verseny kapcsán tegnap a tartományi kormány épületében munkatalálkozót tarottak, amelyen többek között részt vett Igor Mirović tartományi kormányfő is.

– Örömmel tölt el, hogy Újvidék házigazdája lehet ennek a népszerű versenynek, amely nemcsak a sport, hanem a turizmus szempontjából is jelentős. Az UCI Gran Fondo sorozat versenyeit a világ minden kontinensén megrendezik. A futam mindenképpen jó hír a kerékpározás szerelmeseinek, de Szerbia számára is, hiszen ezáltal népszerűsíthetjük az országot. Nagy az érdeklődés a rendezvényre, sok látogatóra számítunk. Júniusban több ezer kerékpározót látunk vendégül a világ minden tájáról. A versenyzőknek mindenképpen nagy élményben lesz részük. Mindenki támogatására számítunk, és fontos megtennni mindent annak érdekében, hogy a verseny sikeres legyen. A tartományi kormány célja, hogy a legjobb módon mutassuk be Vajdaságot. 

A találkozón részt vett többek között Zoran Gajić sportminiszter, Dane Basta tartományi sport és ifjúsági titkár, és Ognjen Cvjetićanin, Újvidék Város Tanácsának sporttal megbízott tagja.

A közlekedés teljesen le lesz zárva a versny ideje alatt. A szervezők azt szeretnék, hogy a verseny Újvidéken hagyományossá váljon. Céljuk ugyanis, hogy fejlesszék és népszerűsítsék a kerékpározást. Az UCI Gran Fondo versenyek leginkább azokra a kerékpárosokra összpontosítanak, akik ugyan nem profik, de szeretnének versenyezni. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele