2024. május 9., csütörtök

Másfél kilométeres völgyhíd

Befejezés előtt a verbászi viadukt építése

A végéhez közeledik az Újvidék és Szabadka közötti, 108 kilométeres gyorsvasút nyomvonalán épülő verbászi völgyhíd építése. Az egyik legnagyobb kihívást jelentő létesítményen folyó munkálatokat tegnap megtekintette Aleksandar Vučić államfő, aki a legnagyobb elismeréssel szólt a kivitelező kínai konzorcium eredményeiről. A nagy vállalkozást irányító útépítők már korábban megígérték, hogy az Újvidék–Szabadka vasúti szakasz jövőre elkészül, így 2024 decemberétől Belgrádból egy óra 15 perc alatt lehet majd eljutni Szabadkára.

– Magyarország a saját részén 2026-ban fejezi be a gyorsvasutat, és ha minden kész lesz, Budapestig mindössze 2 óra 40 percet tart majd az út. Teljesen megváltozik az ország arculata. 2024 decemberétől 2025 márciusáig, az új gyorsvonatok érkezéséig óránként közlekednek majd a szerelvények Belgrád és Szabadka között. Az egyik útja 1 óra 15 percet tart, a másiké, amelyik megáll a közbeeső állomásokon, másfél órát – mondta az elnök, hozzátéve, hogy Verbászról Újvidékre mindössze 15 perc alatt lehet majd eljutni. Arra is emlékeztetett, hogy a Soko Belgrád és Újvidék között eddig már 3,1 millió utast szállított. 

 

A verbászi völgyhíd az újvidék–szabadkai vonal 58 létesítménye közül a legnagyobb és legösszetettebb építmény, amely a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút harmadik szakaszán helyezkedik el. A viadukt annak a négy hídnak az egyike, amely a Duna–Tisza–Duna-csatornán ível át. Hossza 1417 méter, kétvágányú lesz, a munkálatok 80 százalékát elvégezték rajta, a befejezés február végére vagy március elejére várható, építése 2022. július 1-jén kezdődött. Az Újvidék és Szabadka közötti vasúti nyomvonal számos pontján intenzíven folyik a munka. A szerződésben kijelölt határidő 2025. augusztus vége, de az újabb tervek szerint 2024 végére biztosan befejeződik a gyorsvasút építése. A 108 kilométeres szakaszon, mint korábban bejelentették, 30 felüljáró és 13 aluljáró épül. Ezzel egyidejűleg kilenc vasútállomást korszerűsítenek, ezek: Újvidék, Sajlovo, Kiszács, Stepanovićevo, Ókér, Topolya, Nagyfény, Naumovićevo és Szabadka, továbbá Piroson, Verbászon és Szikicsen új állomások épülnek. A gyorsvasút teljes hosszán nem lesz egyetlen utasátjáró sem. A Belgrád–Budapest gyorsvasút az Egy övezet, egy út kezdeményezés legfontosabb projektumát képezi.