2024. május 9., csütörtök

Gyorsvasút Bulgária felé is

A Niš–Dimitrovgrad vasútvonal felújításán kívül Szerbia még két olyan projektumon dolgozik, amely megkönnyíti a Bulgáriával való összeköttetést: Az egyik a Vidin és Zaječar közötti vasúti átkelő, a másik pedig a Ništől Szófiáig vezető gyorsvasút megépítésének terve – közölte a Tanjug tudósítása szerint Goran Vesić közlekedésügyi miniszter. A Niš és Dimitrovgrad közötti vasút felújítása a hónap elején kezdődött, a korszerűsítés után pedig, mint a tárcavezető mondta, 120 kilométeres sebességgel járhatnak majd a vonatok.

„Folynak a tárgyalások Bulgáriával a szerb–bolgár határig vezető gyorsvasút építéséről is. Náluk már tartanak a munkálatok a Szófiától a határ irányába tartó vonalon, közben a törökök is építik a gyorsvasutat Isztambultól a török–bolgár határig. Azután már csak az marad hátra, hogy összekössék Szófiát a török–bolgár határral, ami azt jelenti majd, hogy mi Ništől Isztambulig utazhatunk nagy sebességű szerelvényeken. Éppen úgy, ahogyan Szkopjeig, később pedig Szalonikiig és Athénig is eljuthatunk gyorsvasúton” – vetítette előre a térség nemzetközi vasúthálózatának jövőjét a miniszter, aki tegnap megtekintette a zlatibori főút felújítási munkálatait.

Nyitókép: Goran Vesić (Fotó: Beta)