2024. május 9., csütörtök

Meghódítani a világ legnagyobb piacát!

Vámmentessé válhat Szerbiából a kivitel Kínába – Megkötötték a szabadkereskedelmi megállapodást

A szerb gazdaság meghódította a világ legnagyobb piacát – jelentette be hangzatosan Tomislav Momirović kül- és belkereskedelmi miniszter azt követően, hogy kézjegyével ellátta a Kínával megkötött szabadkereskedelmi megállapodást. Az egyezmény hat fejezetben 93 tételt tartalmaz: a dokumentumon nyolc munkacsoport dolgozott hat hónapig – ismertette a megállapodás hátterét a tárcavezető. 

Az egyezmény által 1,4 milliárd kínai fogyasztóhoz juthatnak el a szerb termékek – mondta a tárcavezető. Hozzátette: a megállapodás életbe lépése után a szerb termelők vámmentesen szállíthatják majd termékeiket a kínai piacra. A miniszter szerint a lehetőséget leginkább a barackot, görögdinnyét, csemegeuborkát és -kukoricát termelők használják majd ki, de a többi gyümölcstermesztő is meghódíthatják a kínai piacot. A mezőgazdasági termelők mellett más gazdasági ágazatok is jövedelmezhetnek a szabadkereskedelemnek köszönhetően. Az egyezménybe belefoglalták ugyanis a fém- és acéltermékeket, ennek hatását érezhetik majd a bortermelők is, de a gépipar, a gyógyszerészet és a szépségipar is lehetőséget kapott a világ egyik legnagyobb piacán – mondta a miniszter. 

Elmondta azt is, hogy egyelőre 42 százalékos vámot kell fizetniük a kínai piacot célzó szerbiai termelőknek: ez évente 20 százalékkal csökken és öt év múlva lenullázzák a vámköltségeket. Ezzel a szerbiai termelők hatalmas előnyhöz jutnak a többi európai termelőhöz képest – állította Momirović, aki szerint ezáltal a Szerbia „hatalmas ajtót nyitott meg a termelőink előtt”.

Kiemelte, hogy az egyezmény új munkalehetőségeket, magasabb fizetéseket és nyugdíjakat eredményezhet a szerbiai lakosságnak. „Országunkban ötszöröződnek a lehetőségek, és újabb befektetők érkeznek majd területeinkre” – fogalmazott a miniszter. Ugyanakkor arra szólította fel a szerbiai üzletembereket, hogy lássák meg a lehetőséget és fektessenek be a kínai piac meghódításába. 

Hangsúlyozta, hogy tavaly Kína ugyanannyit fektetett Szerbiába, mint az Európai Unióba. Emlékeztetett arra is, hogy míg 2012-ben 6 millió euró értékben szállított Szerbia a kínai piacra, egy évvel később a kivitel elérte a 9 millió eurót, majd 2014-ben 14 millióra nőtt. 2022-ben viszont már 1,3 milliárd eurós kivitelről tanúskodtak az adatok – mondta a tárcavezető. Hozzátette: a szabadkereskedelmi megállapodás életbe lépését követően az a cél, hogy túlszárnyaljuk a kétmilliárd euró értékű exportot.