A Hellenic Sugar eladására a görög bankrendszer stabilizálása miatt kényszerül az ATE bank.
Miodrag Kostić vállalkozó lendületéről és tőkeerejéről tanúskodik a hét eleji bejelentés, hogy a szerb cukorkirály, aki „nemcsak cukorban utazik”, 150 millió euróért megvette az apatini hajógyárat.
Kilenc évvel ezelőtt, 2002-ben a szerb sajtóban nagy port vert föl öt vajdasági cukorgyár eladásáról szóló versenypályázat kiírása, ahol szó szerint aprópénzért adtak túl ezeken a stratégiai fontosságú ipari létesítményeken, Vajdaság egykori büszkeségein. Kostić ekkor háromszor három euróért három cukorgyár birtokába jutott: az övé lett a bácsi, az antalfalvi (kovačicai) és a pecsincei (pećinci) gyár.
Miodrag Kostić
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kilenc euró mellé még további, 1,5 milliót is „le kellett számolnia” az új tulajdonosnak, ugyanis átvállalta, hogy még a fizetési határidő lejárta előtt kifizeti a cukorgyárak állami tartozásait. Ezen felül Kostić az 1 dolláros privatizáció modellje alapján arra kötelezte magát, hogy a három cukorgyárba összesen 20,5 millió eurót fektet be, szociális programokba pedig további 2,1 milliót. A három vállalat adóssága állítólag 25 millió euróra rúgott. Az ottani munkások számolhatnának be arról, hogy mennyire voltak elégedettek a befektetésekkel és a szociális programmal. (A szakszervezet akkoriban amiatt tiltakozott, hogy a munkások 70 százalékát elbocsátották.)
Miodrag Kostić semmiképp sem járhatott rosszul ezzel az üzlettel. A három cukorgyár többségi tulajdonjogát négy év után eladta a német Nordzuckernek, de a részvények 49 százalékát megtartotta magának. Üzleti titok, hogy mennyit kapott a cukorgyárakért, mindenesetre sejthetjük, hogy nem kötött előnytelen üzletet.
Erről tanúskodik, hogy újból kedvet kapott a cukorgyár-vásárlásra. A jelenlegi helyzetben, amikor az Európai Unió megengedte, hogy az olcsó dél amerikai cukor miatt tönkremenjen a cukorgyártó ipara, a cukorgyár-vásárlás, ha ahhoz ésszerű gazdálkodás társul, nem lehet rossz üzlet.
