Az első vajdasági vasútvonalat 1854-ben fektették le. Ettől kezdődően fejlett vasúti hálózat épült ki a Kárpát-medence déli részében, ami igazi föllendülést jelentett a térség és az egész akkori államberendezkedés részére. Kevés olyan helység volt Vajdaságban, amely ne rendelkezett volna vasútvonallal: saját helyi bakterházzal és a rendszerint ott lakó bakterral. Vajdaság 1918-tól a legsűrűbb európai vasúthálózattal tagolódott be a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságba: 10 000 lakosra 8,7 km vasút jutott, összesen 2200 km hosszúságú volt az itteni vasúthálózat. Mára ezt a valamikori fejlett vasúti rendszert tönkretették, a működőképessége is veszélybe került, a vasúthálózat megőrződött része Európának a térségben való valamikori jelenlétének a szomorú emlékműveként áll.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vasút ma már elvesztette korábbi szerepét, de továbbra is nélkülözhetetlen tényezője maradt a gazdasági életnek. Kína nagy ütemű vasútfejlesztésbe kezdett, Izrael is bővíti a vasúti hálózatát. Eközben nálunk ezt a fontos közlekedési eszköz helyzetét a gondatlanság és az indokolatlan központosítás sújtja, de az elharapózott korrupcióról se feledkezzünk meg (a szerbiai vasutak egyes vezetői ma börtönben ülnek). Évente tömérdek mennyiségű költségvetési pénzt „nyel el” a vasúti hálózat fenntartásának a költsége. 2010-ben a köztársaság területén a Szerbiai Vasutak halmozta fel a legnagyobb veszteséget: 1,7 milliárd dinárt, vagyis 170 millió eurót!
ESÉLY A VÁLTOZÁSRA
A 2006-os új alkotmány némi esélyt adott a változásra. Az alapokmány 183-as cikkelye értelmében megteremtődött a feltétele, hogy Vajdaság visszanyerje a fennhatóságát a vasút fölött, amit a miloševići rendszer idejében vettek el tőle.
A vasúti, közúti, vízi és más úton történő szállítás 2008-2015 közötti fejlesztési stratégiájában szintén az olvasható (II/4.), hogy a szállítási infrastruktúra fölötti irányítás – amivel jelenleg az állam rendelkezik – fokozatosan átkerül a tartományi és az önkormányzati szervekhez. Hogy milyen példátlan centralizációról van szó, jól mutatja az adat, hogy az össz hozzáadott érték, ami a szerb köztársaságban a közlekedés területén megvalósul, 82,3 százalékban Belgrádhoz köthető.
Vajdaság AT statútuma és a hatáskörökről szóló törvény meghozatalakor arra számíthattunk, hogy a tartomány jogot kap három közvállalat megalapítására: egyet-egyet a közúti, a vasúti és a vízi közlekedés területén. A tartományi hatáskörök meghatározásáról szóló törvénytervezetben 2009. márciusában Vajdaság útvonalaira – a fővonalak kivételével – két közvállalat létrehozását irányozták elő, egyet a vízi és egyet a a tartomány vasúti közlekedése részére. A statútum elfogadásának több hónapon át tartó halogatása során Vajdaságra létjogosultsága kétségbevonása mellett a gyűlölet lavinája zúdult, és ezek a közvállalatok kimaradtak a későbbiekben elfogadott törvényből. Vajdaság végül a vasutat illetően csak azt a szégyenletes jogot „nyerte el”, hogy „felügyeleti jogkörökkel” rendelkezik.
MI LEHETNE, HA MÁSKÉNT LENNE?
Tekintettel arra, hogy a vagyon-visszaszármaztatás és hatáskörök kérdése ismét aktuális, vizsgáljuk meg, mit nyert volna Vajdaság az említett 2009-es törvénytervezet alapján! Ha az összesen 1735 kilométer vajdasági vasútból kivonjuk a fővonalakat, akkor az 503 kilométerrel jelent kevesebbet. Vajdaság számára tehát 1232 km marad, amiből 800 km vasút rossz állapotban van, de még folyik rajta a közlekedés. A fennmaradt 400 kilométeren már nem járnak mozdonyok. Ezzel Vajdaságnak csak az maradt meg, ami púpnak kell csak a hátán, attól megfosztják, ami valódi hasznot jelenthetne számára. Szabad becslés alapján a vasútvonalak egynegyedét kitevő főútvonalakon valósul meg a haszon fele.
Döntéshozatalnál a hatalomgyakorlóknak szem előtt kellene tartaniuk a történelmi fordulatot, ami az utóbbi időben Szerbia és Vajdaság között végbement.
Vajdaság a gazdasági fejlettség terén már rég elvesztette hagyományos helyét Szlovénia és Horvátország mellett, s ezt ma már a háborúkra, a szankcióra hivatkozva tényként fogadjuk el. Csakhogy a szerb állam részéről Vajdaság ellen alkalmazott diszkriminatív lépések és a mellőzés következtében – az önmagában is leszegényedett Szerbia Köztársaságban – időközben történelmi fordulatra és gyökeres változásokra került sor. A hivatalos statisztika szerint Vajdaság össz hazai terméke, azaz GDP-je 2009-ben kétszer kisebb volt Belgrád GDP-jénél, 5 százalékkal volt a szűkebb szerbiai és 7 százalékkal az országos átlag alatt. Ezzel Szerbia Köztársaság regionális fejlesztési törvénye alapján Vajdaság a „fejletlenebb régiók” közé sorolódott.
Ebben a vagyon-visszaszármaztatást és a hatáskörök visszaadását érintő kulcsfontosságú döntéshelyzetben fölvetődik a kérdés, hogy miként dönt Szerbia: továbbra is Vajdaság tönkretételén dolgozik, vagy véget vet ennek. Rendelkezik-e elegendő bölcsességgel és erkölcsi tartással Szerbia, hogy megvédje Vajdaságot Szerbiától?
