Nem számít ritkaságnak, hogy egy adott ország kormánya és központi bankja szembekerül egymással. A leggyakoribb vitatéma a két fél között az nemzeti valuta értéke és a infláció megengedett mértéke. A Szerbiai Nemzeti Bank és a szerb kormány között ezen a héten egy látszólag ettől független, a szubvencionált, euró alapú lakáshitelek körüli kérdésben támadt nézeteltérés. Valójában nagyon is összefüggnek a központi bank legutóbbi döntései és az infláció, valamint a dinár értéke kérdéskörei. Abból is erre gondolhatunk, hogy a szerb valuta „véletlenszerűen” éppen akkor kezdett el gyengülni, amikor Oliver Dulić környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter bejelentette, a kormány követelni fogja a központi banktól, hogy változtasson lakáshitelekkel kapcsolatos döntésén. Arra azonban, hogy az euró középárfolyama tegnapelőtt ismét 100 dinár fölé emelkedett, más is hatással volt: például az, hogy a pénzügyminisztérium iránti fizetési kötelezettségeik kielégítésére a bankok euróvásárlásra kényszerültek, pillanatnyilag megnőtt tehát az európai valuta iránti kereslet a bankközi devizapiacon, de az is, hogy a múlt héten a Szerbiai Nemzeti Bank 12,5 százalékról 12 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. Erre a döntésre az alapján jutott a központi bank igazgatóbizottsága, hogy az év második felében várhatóan csökkenni fog az infláció. A szerbiai valuta gyengülésére az is hatással volt, hogy most jártak le a tavaly év végi államkötvények, ami szintén megnövelte az euró iránti érdeklődést.
Egy másik, szorosan a pénzromláshoz és a dinár árfolyamához kötődő döntéséről se feledkezzünk meg a Dejan Šoškić bankkormányzó vezette intézménynek: ez a harminc százalékos letét, illetve önrész kötelezővé tétele az euróalapú hitelek esetén. Az említett, összehangolt lépésekben a Szerbiai Nemzeti Bank világos szándéka fedezhető föl, amit a szerb sajtóban dinarizáció néven emlegetnek. A központi bank távlati célja tehát az volna, hogy normális, stabil keretek közé szorítsa vissza az inflációt, amivel a szerb valutát szeretnék helyzetbe hozni, arra ösztönözve közben az ügyviteli bankokat, hogy dinár alapú hiteleket kínáljanak az ügyfeleknek. Nem is vitás, hogy a deviza alapú hitelekkel járó kockázatok miatt ez a hiteligénylők érdeke volna. Ennek a megvalósulásáig azonban alighanem sok víznek le kell folynia még a Dunán.
Ahhoz ugyanis először is a dinár helyzetét kellene megszilárdítani, s az inflációt kezelni tudni, amire az eddigi tapasztalatok nyomán nem sok remény van. Egyelőre legtöbbször csak az ellenérdekelt felek harcának lehetünk szemtanúi. Ennek gyakran a dinár is áldozatul esik, ami minden jel szerint – hónapokig tartó indokolatlan erősödése után – hamarosan visszatér a nálunk megszokottnak mondható hullámzó árfolyamhoz, amiből a bankok profitálhatnak a legtöbbet. Ez történt most is a lakáshitelekkel kapcsolatos központi banki döntés esetén. Az építőipari lobbi közbeszólt, s célt is értek.
