2026. július 25., szombat

Gazdaság

A fogváltás időszaka csukáéknál

A csuka fogváltása igen jó magyarázat arra a jelenségre, mely szerint még azokon a vizeken is, ahol gazdag az állománya, az év bizonyos szakában sokkal ritkábban kap horogra, mint ahogy vélt egyedsűrűsége alapján elvárható volna. Ennek ellenére éveken keresztül élénk vita tárgyát képezte, vált-e fogat a csuka, vagy sem?

Halvirsli és füstölt halkolbász

A múlt héten megtartott újvidéki 79. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron a járeki DTD Ribarstvo cég Ribella néven egy teljesen új termékcsaláddal rukkolt elő.

Kevesebb látogató, mint tavaly

(Fotó: Dávid Csilla) Péntek délelőttig, a nyitva tartás utolsó napjáig az idei, sorrendben 79. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt mintegy 250 000-en látogatták meg.

Együttes erővel felülkerekedhetünk a nehézségeken

(Fotó: Ótos András) A Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara (MSZKIK), valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal szervezésében csütörtökön a két ország üzleti együttműködésének lehetőségeiről tartottak értekezletet az Újvidéki Mezőgazdaság Vásáron.

Telecskai fűszerpaprika a német piacon

Organikus termelés – esély a kisgazdaságoknak, ezzel a megállapítással kezdődött a nálunk megtermelt organikus termékek Németországba való exportlehetőségéről megtartott értekezlet kedden az újvidéki vásáron. Rudolf Bühler, az Ecoland Germany képviselője elmondta, hogy a szervezet 2006-ban alakult meg, és Németországon kívül működik még Indiában, Romániában és Szerbiában, ahol székhelye Bácsgyulafalván (Telcsekán) van.