Lassan összeáll a kép: a franciaországi elnökválasztással az EU francia–német gerince várhatóan nem roppan meg, ellenkezőleg, a német „takarékosságpárt” erős szövetségest nyerhet az új, „növekedéspárti” francia államfőben.
Eddig sem voltak súlytalanok, akik a gazdasági növekedést pártolják a puszta költségvetési takarékosság és egyensúlyteremtés rovására, vagy inkább mellette.
Sokan megijedtek, hogy a hétvégi választások Görögországban is olyan erőket segítenek a kormányrúdhoz, amelyek ellenzik a növekedést gúzsba kötő nadrágszíjmeghúzást. Ez mintha az euróövezet szétesésével fenyegetne: ha Görögország nem teljesíti a nemzetközi megsegítéséhez eddig szabott feltételeket, akkor a nehezen összetákolt mentőmechanizmus összeomolhat. Ám most a helyzet változik. Görögországra – és a többi, jelenleg vergődő déli országra – az euróövezet gazdag tagjainak éppúgy szükségük van, mint fordítva.
A „növekedéspártiak” sem tagadják a költségvetési egyensúly fontosságát. „A növekedés hosszú távon csak úgy tartható fenn, ha több pillére van. Az egyik a költségvetési egyensúly” – hangsúlyozta az EKB elnöke az Európai Parlamentben. A kormányoknak „határozottan, következetesen kezelniük kell a fő gyengeségeket a költségvetésben, a pénzügyekben és a gazdasági szerkezetben. Ezeket az intézkedéseket azonban társítani kell növekedést ösztönző szerkezeti reformokkal, megkönnyítendő a vállalkozást, új cégek alapítását, a munkahelyek szaporítását” – mondta.
E társítás belső logikáját az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde így magyarázta a héten Zürichben tartott előadásában.
Kialakulni látszik hát egy új stratégia, amely fontosnak tartja az egyensúlyt és az adósságcsökkentést, de annak pillérévé tenné a gazdasági növekedést is. Ebben a szisztémában a meghirdetett költségvetési célszámok a helyes irányt jelzik, nem pedig valamiféle kőbe vésett menetrendet.
Most már csak az a kérdés, honnan lesz növekedés?
Gazdasági növekedés takarékosság közben: erre eddig csupán éppen a fő „takarékosságpárti” Németország mutatott példát az elmúlt tíz-tizenöt évben. Ez a példa azonban nem egyértelműen vonzó. Németország – csakúgy, mint egész Európa – öregszik, mind kevesebb a fiatal, újító szakember. Az utóbbi évtizedek növekedést generáló találmányai és technológiai forradalmai nem Európából indultak. Közben mind kevesebb a pénz az oktatásra, az egészségügyre.
Ily módon a versenyképesség szinte egyetlen, maradék eszköze: leszorítani a munkaköltséget, mindenekelőtt a béreket. Miközben Franciaországban, Olaszországban és a többi „pazarló” országban a fajlagos munkaköltségek az utóbbi tíz évben 25 és 30 százalék között növekedtek, Németországban csak mintegy 7 százalékkal emelkedtek. Ez utóbbi a bérek szintjén csökkenést jelent reálértékben. Mit hozott ez Németországnak? Kínával vetekedve világbajnokságot az export teljes értékében – és a gazdasági növekedés lassulását, majdhogynem leállását odahaza. A gazdasági növekedést ugyanis nem önmagában az export támogatja, hanem a kereskedelmi mérleg többlete. Márpedig minél többet exportál valaki, annál többet kell importálnia is. A külkereskedelem GDP-hozzájárulásának aránya tehát alig növelhető, miközben a GDP keresleti oldalának kétharmadát kitevő hazai lakossági fogyasztást a külső „versenyképesség” elgyengítette.
Efféle versenyképesség, ilyen növekedés várna most egész Európára?
Épül az új „növekedésház” – a felső, emeleti-elméleti szinteken már egész jó kompromisszumok látszanak a takarékosság és a gazdaságösztönzés összeboronálása felé. Sok az ötlet arra is, hogy hazai források híján miként lehetne az IMF, az Európai Beruházási Bank, az EU-költségvetés forrásaiból költeni mindarra – infrastruktúrára, munkahelyteremtésre –, amire klasszikus válságban a nemzeti költségvetések szoktak áldozni. Már az is fölvetődött, hogy az EKB többféle, azaz térségenként vagy országonként eltérő kamatszinttel segíthetne.
Most már csak az alap látszik hiányozni: az a felismerés, hogy kevés bérből nem lesz lakossági fogyasztás és nem lesz gazdasági növekedés akkor sem, ha közben az export növeli az exportáló cégek profitját, és akár még a munkahelyek is szaporodnak.
