A kritikus napok teóriáját sem az elmélet, sem a gyakorlat nem támasztja alá, ennek ellenére tartósan virágzó üzletággá vált kiszámításuk. Tekintettel arra, hogy egy hónapban 6–9 olyan nap van, amelyre a különböző bioritmusgörbék (előjelváltás, metszéspontok stb.) alapján ráfogható, hogy „kritikus nap”, nehéz a hiszékeny embereket meggyőzni arról, hogy a bioritmus-elméletnek nincs semmi tudományos alapja. Annál kevésbé, mivel néha csakugyan hol jobb, hol rosszabb formában vagyunk.
Ezek a periodikus változások azonban nem szabályosak, továbbá egyénenként is különböznek, és végül a ciklusokat illetően ugyanannál az egyénnél is időről időre jelentős különbségek tapasztalhatóak. Már amennyiben egyáltalán megfigyelhetőek periodikus változások, és nem arról van szó, hogy különböző hatások (stressz, betegségek, kimerülés, fertőzés, környezetváltozás stb.) következményeit észleljük magunkon.
Felmerül a kérdés, hogy vajon fenyegeti-e valamilyen veszély a babonás embereket, vagy nincs jelentősége annak, hogy ki mire használja az eszét? Kétféle veszély leselkedik a babonás (és általában a hiszékeny) emberekre. Az egyik az, hogy a kóklerek becsapják őket, elszedik tőlük a pénzüket. A másik veszély – és talán ez a súlyosabb – magát a személyiséget fenyegeti. A szellemidézésben vagy hasonló szeánszokon való részvétel, a horoszkópra való támaszkodás, a megszívlelt jóslás még egészséges lelkületű embereknél is veszéllyel járhat. Akár pozitívan, hittel és lelkesedéssel, akár negatívan, kételkedéssel, rossz érzésekkel viszonyulunk az efféle élményekhez, a misztikus elemek miatt szorongást, nyugtalanságot váltanak ki bennünk. Mindenféle spirituális hókuszpókusz félelmet kelt. Különösen veszélyes a betegségek előrejelzése, az emberek élettartamának megjelölése, az elhunytakkal kapcsolatos bűntudatkeltés stb. A pszichológiában jól ismert jelenség, hogy sokszor éppen a jóslás nyomán „következik be az”, amitől félünk. A jóslás ugyanis – akarva, akaratlanul – beállítódást eredményez, így „találkozunk azzal” a személlyel, akit „előre megjósoltak” nekünk, belekerülünk abba a szituációba, amiről a szeánszon szó esett. Az agyunkba „táplált” jóslat nyomán azt látjuk meg, azt választjuk ki a világból, azt tesszük, amit „előre megmondtak”. A jóslat olykor tudattalanul hosszú lefutású életszervezési programmá válik.
