Világszerte, Kelet-Európában pedig különösen élénk vita tárgya, hogyan lehetne az embereket megtanítani az újraélesztés alapismereteire. Ez érthető, ha ismerjük a hirtelen szívmegállásból sikeresen újraélesztettek statisztikáját, ami országunkban, a szomszédjainkat is beleértve, nem tesz ki többet 2-3%-nál, ami szinte a teljes eredménytelenség határát súrolja, szemben az Európai Unió egyes nyugati tagországaival, ahol a 30%-ot is megközelíti. Abban azonban minden szakember megegyezik, hogy az újraélesztést mindenki könnyedén megtanulhatja, és mindenkinek az érdeke lenne. A szakemberek – ellentétben azokkal az időkkel, amikor magam is oktatóként dolgoztam kórházakban, iskolákban, klubokban – újabban abban is megegyeztek, hogy nem célszerű a többnapos, sőt a leszűkített négyórás tanulás sem , legjobb gyakorlati eredményt az ultrarövid 25 perces oktatás mutatott. Nem akarunk kis orvosokat nevelni, nem is lehet, hiszen minél többre kell emlékezni, annál többet felejthetünk el az időzavar perceiben – állítják. Az újraélesztési protokoll az elmúlt két évben gyökeresen megváltozott – természetesen a laikus gyakorlatról beszélek. Én még azt igyekeztem bemagyarázni hallgatóságomnak, hogy nem szabad eltérni az ABC (A: átjárható légutak, B: befúvásos lélegeztetés és C: mellkaskompresszió) sorrendi gyakorlattól, a legújabb protokoll viszont a végletekig leegyszerűsödött. Minél kevesebbszer szakítjuk meg a mellkas kompresszióját, annál nagyobb a túlélés esélye. Ilyenkor, arra gondoljunk, hogy a kezünk a szív és bármikor megszakítjuk a mellkas ritmikus nyomását, leáll a szív! – adja meg kiemelt szövegben az utasítást a legújabban elfogadott újraélesztési protokoll. Arra is felhívja az egészségügyiek figyelmét, hogy szorgalmazzák az automatikus defibrillátor elhelyezését köztereken, stadionokban, postákon, állami hivatalokban, olyan helyeken, amelyeken sok ember gyülekezésére számíthatunk. Az automata defibrillátor kezelése ugyanis rendkívül egyszerű, a mellkasra helyezve képes felismerni a szív fibrillációját, s csak akkor engedi át az áramütést, ha arra valóban szükség van. Az érthetőség kedvéért szavakban megkísérlek bemutatni egy újraélesztést. Szívmegállás esetén az illető mozdulatlanul fekszik, nem lélegzik, nem reagál a mozgatásra, például arra, ha megrázzák. Ha valakire illik a fenti leírás, a segítséget nyújtó első dolga megállapítani, hogy az illető eszméleténél van-e. Hangosan kérdezze meg, hogy az illető jól van-e. Ha nincs válasz, fordítsa az illetőt a hátára, és több módon is igyekezzen megállapítani, hogy megállt-e a légzése; nézze meg, hogy a mellkas mozog-e fel-le, hallgassa a légzés hangját, és próbálja érzékelni a légmozgást az illető szája előtt. Ha leállt a légzés, ne bíbelődjünk az ütőér keresésével, ez ugyanis hosszabb gyakorlatot igényel. Ha a légzés leállt, bizonyosak lehetünk abban, hogy a keringés is súlyosan érintve van. A mentők értesítése az első teendő, majd azonnal hozzá kell kezdeni a mellkas komprimálásához. A bordaívek kitapintásával haladjunk a mellkas közepén található szegy(mell)csont alsó harmada felé, helyezzük rá az egyik tenyerünket, arra a másikat, és erélyesen, nyújtott karokkal, kb. 5 centiméter mélyen nyomjuk le a szegycsontot, amit rendszerint csak úgy végezhetünk megfelelően, ha a teljes testsúlyunkkal a beteg mellkasára nehezedünk. A kompressziókat kb. 100/perc frekvenciával kell ismételni, mindaddig, amíg a hivatásos segítség nem érkezik meg. Nem kell félni az esetleges bordatöréstől, spontán gyógyul ugyanis néhány nap alatt. Nem kell törődnünk a lélegeztetéssel, feledjük el a száj-szájra alkalmazott segélyt, kitűnt, hogy ha a szívkompressziókat leállítjuk a mesterséges lélegeztetés miatt, kisebb a tulélési arány, mintha nem tesszük. Hihetetlenül hangzik, ám orvosilag igazolt: ezzel az egyszerű beavatkozással 35-40%-ra nőtt a túlélési arány hirtelen szívmegállások esetén, feltéve természetesen, ha a szaksegítség is hamarosan, 20-25 percen belül megérkezett. Ez pedig még a mi körülményeink közepette is elvárható.
Dr. KEREKES József, az intenzív terápia ny. főorvosa
