A hagyományos orvostudomány ma is kétkedve tekint a keleti gyógyászat vívmányaira, így az akupunktúrára is. Pedig az alternatív orvoslásban ma már Európa-szerte, így nálunk, Szerbiában is igen előkelő helyet biztosított magának ez az ősi, több ezer éves kínai gyógymód. Ha figyelembe vesszük előnyeit, nincs miért csodálkozni e tényen, hiszen szemben a gyógyszeres terápiával, mentes minden mellékhatástól, kevés az a betegség, amelyre nem alkalmazható, nem függ a beteg legyengült fizikai állapotától, nem feltételez hosszadalmas laboratóriumi elővizsgálatokat, fájdalommentes, nem utalnak egy mellékpanasszal (ha például a vérnyomás mellett prosztatapanaszai is vannak a betegnek) újabb orvosspecialistához stb.
Az akupunktúrás kezelésnek igen kevés az ellenjavallata, gyakorlatilag az alternatív kezelésformát űző orvosok, az akut sebészeti, fertőző, belgyógyászati és a rákos megbetegedéseket, valamint az elmebajok agresszív formáit kivételezik e terápiás eljárás alól. A drog- és alkoholelvonó kúráknál is inkább kiegészítő szerepet játszhat, mai felfogás szerint kétséges eredménnyel. Ami kimaradt azonban a néhány felsorolt ellenjavallatból, az még mindig nem kevesebb mint 75-80 százalékát képezi a jegyzett orvosi betegséglistának. Az orvostudomány éppen ezt a korlátlanul széleskörű felhasználhatóságát kérdőjelezi meg az akupunktúrának, de legfőbb ellenérve a kínai gyógymód bizonyítékainak hiányában van. A nyugati, tehát a tradicionális orvoslás ugyanis csak akkor engedélyez új gyógyszert, új orvosi eljárást, beavatkozást, ha kísérletek sorozatai igazolják ezek hasznosságát. Mi több, a kísérleteknek legalább három vizsgálóhelyen, azonos körülmények és feltételek mellett kell lejátszódniuk, nemzetközi ellenőrzés lehetőségét biztosítva, és dupla vak vizsgálati módszert alkalmazva. Ez magyarán szólva azt jelenti, a beteg, de az orvos sem tudja, hogy melyik a hatástalan (placebo) és melyik a vizsgált szer. Sajnálatos módon, az alternatív kezelési formák ritkán állják ki a tudományos medicinának ezt az elengedhetetlen próbakövét, elsősorban a vizsgálatok óriási költsége miatt. Ha az akupunktúra hatékonyságának mind a sok száz meghirdetett betegségcsoportját ki kellene vizsgálni a fenti módszerrel, évtizedekre leállna, eltolódna az akupunktúrás beavatkozások lehetősége, nem számítva a milliárdos kiadásokat, amelyekre nemigen lehetne szponzort találni. Tudtommal ilyen alapos vizsgálatot elvétve végeznek, éppen ezért a szakemberek, de a betegek érdeklődésére is számíthat az Amerikai Kardiológus Társaság (ACC) honlapján közölt kimerítő tanulmány. A betegcsoport 140 enyhe és középsúlyos, magas vérnyomással küzdő betegből állt és 6 hónapig tartott, 24 órás méréssel. A kontrollcsoport tagjai álkezelést kaptak, azaz a szúrások nem „hipertóniapontokat” értek, hanem véletlenszerűen más helyeket. Emellett a gyógyszeres kezelést is mindkét csoport folytatta. Kiderült, hogy az un. aktív, a hipertóniás pontokat felhasználó csoportnál igen jelentős, 7,3 Hgmm szisztolés és 4,0 Hgmm diasztolés esést találtak. Igaz, ez a vérnyomáscsökkenés a kezelés leállításakor azonnal visszaállt a kezdeti mértékre. Ez azonban, ne feledjük, a gyógyszeres kezelésben is, ha nem aznap, néhány nap múlva bekövetkezik. Az eredmény mindenesetre figyelemreméltó, habár a szerzők továbbra is hitelt tesznek a gyógyszeres kezelés mellett s csak esetleges és nem feltétlen
terápiaként javasolják az akupunktúrát, és csak az enyhe-középsúlyos (Magyar Szó, 2009. április 22.) hipertóniás betegek esetében.
