A kínai holdújév és azzal együtt a Fa Sárkány éve 2024. február 10-én vette kezdetét. A kínai állatöv szerint a Sárkány a legerősebb és legkedvezőbb állat. Erőt, bölcsességet, szerencsét és jólétet...
Gazdaság
A szerb kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az illetékes minisztériumokkal együttműködve bővítse az udvarnoki gáztároló kapacitását – mondta Miloš Vučević szerb kormányfő Udvarnokon. A mu...
A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság az idén is részt vesz a 91. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon. A tartományi kormány épületében tegnap sajtótájékoztatón ismertették a...
Az Újvidéki Vásár javában készül legnagyobb rendezvényére, a tavaszi mezőgazdasági kiállításra, melynek partnere az idén az Európai Unió. A térség egyik legjelentősebb és legnagyobb múltú agráresem...
Az áru és szolgáltatások ára idén áprilisban öt százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, míg 2023 decemberéhez képest átlagosan 1,8 százalékos emelkedés tapasztalható – írj...
A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra április közepén megkezdte a szépligeti (Gajdobra) vasútállomás felújítását, ezzel kezdetét vette tizenhat vasútállomás felújítása Szerbiában.