– Ki volt a kedvenc szereplőd az előadásban? – kérdeztem egyik ismerősöm kislányát a Szabadkai Gyermekszínház legújabb előadásának repríze után, a távozó tömegben sodródva.
– Hát a nyomozó fiú! – vágta rá a kislány csillogó szemmel, nem is fontolva meg alaposabban a választ, holott éppenséggel lehetett volna a szereplők között válogatni, hiszen mindannyian nagyszerű alakítást nyújtottak a színpadon. Jómagam nem is igen tudtam volna egykönnyen dönteni hasonló kérdés esetén, de a kislány válasza cseppet sem lepett meg. Több okból sem. Először is, mert a nyomozó fiú Csipkés Sámson – a főhős, aki maga is gyerek. Tehát ő áll korban legközelebb a gyerekközönséghez, vele azonosulhatnak a kicsik legkönnyebben. Másodsorban amiatt, mert Sámson nem hétköznapi kisfiú, hanem gyerekdetektív, aki furcsa bűnügy felgöngyölítésére vállalkozik. A felnőttek világában ő tűnik a legeltökéltebbnek és legravaszabbnak, ez pedig megsüvegelendő. Harmadsorban pedig Kőműves Csaba Bence olyan meggyőzően alakítja ezt a mini Sherlock Holmest, hogy maga Arthur Conan Doyle is csettintene, ha látná, miként jelenik meg az általa megteremtett detektívikon gyermek-alteregója a 21. században. Persze, e hasonlóság alapja nemcsak a nyomozás ténye és módja, hanem Sámson öltözéke is, hiszen a maga cilinderes-öltönyös eleganciájával, régimódi nagyítójával és fotómasinájával olybá tűnik, mintha neves elődjéhez hasonlóan ő is a 19. század végi London macskaköves utcáit róná az elkövető nyomában. A történet azonban nem a régmúltban, hanem napjainkban játszódik. Vagy mégsem egészen így áll a helyzet? Nézzük csak sorjában!
E március végén bemutatott-megtekintett előadás a Csipkés Sámson és az Elveszett Mesterségek Múzeuma, amelyet szerzőként Lénárd Róbert, rendezőként pedig Puskás Zoltán jegyez, azzal, hogy Puskás emellett vállalta a díszlet- és kosztümtervezést, sőt a koreográfiát is. Zenés-táncos előadásról lévén szó, kimondottan izgalmasnak találom, hogy egyazon alkotói koncepció valósult meg mind a látvány, mind a színpadi mozgás, mind a cselekményvezetés terén. A rendező körültekintően tartotta szem előtt az arányokat, így minden elemében összeillő, harmonikus előadás jött létre, amelyben egyaránt fontos szerep jut a zenének, a táncnak, a színészi játéknak és a mondanivalónak.
A történet központjában egy bűneset áll: az ismétlődő áramszünetet kihasználva, a sötétség leple alatt valaki ellopja a régi mesterségeket, így az iparosok, kézművesek munka nélkül maradnak. A zúgolódó tömeg haragja Szabályos Szilveszter felé fordul, hiszen őt gyanúsítják e gaztettel, gondolván: a gyártulajdonos érdekében áll elorozni a mesteremberek megélhetési lehetőségét, hogy az üzemeiben futószalagon gyártott termékeinek nagyobb piacot teremthessen. Az ő kapuja előtt gyűlik hát össze a tömeg – birkanyírók, kondások, nemezelők, gyertyaöntők, paprikafűzők, szövők, hangszerkészítők és egyéb mesterségek képviselői, Szabályos Szilveszter és gyárai vesztét követelve. A zűrzavarban csak a zöldfülű Csipkés Sámson vélekedik másképpen, ő ugyanis forró nyomon indulva nyomozásba kezd, hogy kiderítse, hátha más elkövető állhat a háttérben.
E régies mesterségeket emlegetve felmerülhet a nézőben, hogy mikor is játszódhat a történet, hiszen napjainkban nemezelőről vagy hangszerkészítőről még hallani, de kisdobosról? Márpedig a rikkancs kisdobosnak is lényegi szerep jut a cselekményben. Fontos mozzanat ugyanakkor a komputer és a digitális kütyük, a mesterséges intelligencia megjelenése is, napjainkba helyezve-aktualizálva az eseményeket. A háttérben látható, vetített utcaképek, egyes díszletelemek viszont jó száz évvel ezelőtti közegbe kalauzolnak, elbizonytalanítva a nézőt, hogy valójában milyen időben is kalandozunk éppen. És milyen izgalmas ez az időbeli tévelygés, hiszen kitágítja a mondanivaló értelmezhetőségének kereteit! Az előadásban elsősorban napjaink félelmei tükröződnek vissza, hiszen a digitalizáció, a mesterséges intelligencia térhódítása létbizonytalanságban tartja korunk emberét, aki saját feltételezhető sorsa miatt szorong a számítógépes rendszerek uralta világban, ugyanakkor a múlt értékei iránt is felelősséget érez, igyekezve megmenteni-átmenteni valamit régmúlt idők művészetéből, tapasztalatából, tudásából. És itt bontakozik ki leginkább a szerző és rendező találó elgondolása: azaz az idő visszapörgetésével rámutatni arra, hogy az efféle félelmek és dilemmák nem új keletűek, már a 19. század emberét is nyomasztották. A darabbéli, Szabályos Szilveszter kapuja előtti demonstráció akaratlanul is felidézi az ipari forradalom munkásrétegének luddita lázadásait, minek során sokan a géprombolástól sem riadtak vissza, abbéli félelmükben, hogy a technológiai fejlődés és a gépek elterjedése következtében elveszíthetik megélhetésüket. A helyzet bő 150 év alatt sem változott lényegesen, hiszen az ipari forradalom határozta meg a modern gazdaság jellemzőit: napjaink gazdaságának is a tömegtermelés az alapja. A gépekkel többnyire gyorsabb és olcsóbb a gyártás, így sok kézműves és kétkezi munkás munka nélkül marad. A korabeli félelmek meglepően ismerősek, azzal a különbséggel, hogy míg a 19. században a gépektől rettegtek, hogy azok veszik el az embertől a munkát, korunk rémsége az automatizáció és a mesterséges intelligencia. A technológiai fejlődés egyre gyorsabbá válik, mai motorja a digitalizáció és az AI. Ma már sok üzem emberi munkaerő nélkül működik, a gépeket a mesterséges intelligencia felügyeli. Ebben a kiüresedő, gépesített világban pedig egyre nehezebben találja meg a maga helyét az ember, akinek meg kell tanulnia e technológiai lehetőségekkel bánni. A legnagyobb veszélyt ugyanis egyelőre nem az AI öntudatra ébredésében kell keresni, hanem abban, hogy az ember mit kezd a mesterséges intelligenciával.
E kétségekre keresi a válaszokat a gyerekszínház „időutazós nyomozása”, a fiatalok és az idősebbek érdeklődéséhez és világlátásához egyaránt igazítva a kérdéseket és a mondanivalót, zenével, tánccal, varázsos látvánnyal oldva a téma komorságát. A Greguss Zalán által megszemélyesített Szabályos Szilveszter rokonszenves figurája például sokat hozzátesz az előadás játékosságához, nem mellesleg (most itt spoiler következik) az ő múzeumalapító tevékenysége egyféle értékmentő gesztus, amelyet megszívlelhet korunk embere. A Budanov Márta alakította Húros Helga alakja szintén meghatározó, hiszen az elhivatott tamburakészítő a végsőkig ellenáll szakmája védelmében, mindeközben fáradhatatlanul énekel és táncol, az övé egy kimondottan emlékezetes dalbetét az előadásban. Kocsis Endre kisdobosa egyszerre korhű és idejétmúlt figura, ő a mindenkori túlélő megszemélyesítője, akinek minden kor és rendszer megfelel, hiszen alkalmazkodóképessége határtalan. Az ő karaktere a legösszetettebb, játékával hitelesen árnyalja jelleme sokféleségét. S a kórusról, a karról, a Mamókákról se feledkezzünk meg: Gál Elvira, Fridrik Gertrúd és Vörös Imelda jelenítik meg ugyanis az eltűnt mesterségek művelőit, különböző bábokat keltve közben életre. E bábok és a bábjáték nagyban hozzájárulnak az előadás sajátos atmoszférájának megteremtéséhez, látványuk egyszerre lenyűgöző és hátborzongató. A különböző beszédmódok közötti váltás pedig bravúrosra sikeredett, a bábozók számtalan karaktert hívtak ily módon életre.
Az előadás mesés jellegéhez a látvány mellett a muzsika is hozzájárul. Klemm Dávid és Erős Ervin zenéjének köszönhetően ugyanis keveredik a békebeli musicalek hangulata napjaink kaotikus valóságtapasztalatával, s ebben a forgatagban észrevétlenül ragad magával a zene és a betétdalok lendülete. A széksorokban ülve taktusra jár a lábunk, miközben megpróbálunk minél többet kiérteni a virtuóz dalszövegekből, amelyeket pillanatokra elnyom a zene, legnagyobb sajnálatomra, hiszen Lénárd Róbert a songok szövegében is remekelt, ötvözve a múlt század(ok) és korunk beszédstílusát. Az összhatáshoz végezetül nagyban hozzájárul Baráth Attila vetített háttérvilága, minek köszönhetően nemcsak a helyszínek váltakoznak látványosan, hanem a megidézett történelmi korok is.
Ez az összehangolt csapat kétségkívül látványos és szórakoztató előadást sikerített, amelyben a kisiskolásoktól a nagyszülőkig minden korosztály találhat igazodási pontokat. A gyerekeknek hasznos lehet a szülői kíséret, hogy végezetül, a felnőttel átbeszélve, közösen fejthessék meg a látottak mélyrétegeit. Kalandos nyomozást kívánok mindenkinek!
Nyitókép: Baráth Attila / A Szabadkai Gyermekszínház FB-oldala
