A mocskos tésztát ismerem, sőt ettem is (diós-szilvalekváros metéltet fed a név), szutykos ezredről is hallottam (lekváros-mákos nokedlit álcáz), azonban a gasztronómia szerelmeseit ki kell ábrándítanom, ezúttal nem különleges ételekről lesz szó – hacsak nem találok egy olyan receptet, amely így kezdődik: „Végy egy szem cseresznyét...”. A hónap elején ugyanis megjelent a piacokon és a zöldségeseknél az idei első cseresznye, amelynek kilóját aranyárban mérik: „potom” 1200–1500 dinárért vesztegetik. A bődületes ár megihlette a karikaturistákat is. Az egyik rajzon két kukac elmélkedik a doboznyi cseresznye előtt, és egyikőjük azt mondja: „A lakásárak az egekbe szöktek!”. Az ember azt sem tudja, sírjon-e vagy nevessen, hiszen nem csak a cseresznye, de az eladó lakások négyzetmétere is szinte megfizethetetlenné vált a földi halandók számára.
A cseresznye magas árát a termelők azzal magyarázzák, hogy az időjárási körülmények nagyban befolyásolták a termést, ezáltal a gyümölcs mennyisége is jelentősen lecsökkent. Ezzel nem csak mi vagyunk így, északi szomszédainknál a cseresznyetermés 90 százaléka tönkrement, van olyan piac, ahol 12 ezer forintért, azaz 3500 dinárért adnak egy kilót. De az egészben az a hihetetlen, hogy sokan így is megveszik.
Korábban, az üzletláncok bojkottjával kapcsolatban már írtam arról, hogy azért tartják az eladók a magas árakat, mert mindig vannak – és lesznek – olyanok, akik mélyen a pénztárcájukba tudnak nyúlni, és nem érdekli őket mit ír az árcédulán: ami megtetszik nekik, megveszik. És máris eljutottunk a szutykos csukáig.
A napokban a látóterembe került a Balenciaga luxus divatcég portékája, a szutykos, agyonhasznált kinézetű sportcipő, amelyet nem kevesebb, mint 850 angol fontért árusítanak. Valószínűleg sokan emlékeznek még arra, hogy luxustermékké változtatták a svéd Ikea bútorgyár ikonikus kék bevásárlószatyrát, valamint szoknyává formálták a törölközőjüket, hogy a főleg a tinik körében népszerű Crocs papucsokat magassarkú cipőkké alakították, és arra is, hogy egy divatbemutatón a modellek bőrből varrt, a szemetes zacskókra megszólalásig hasonlító táskákkal a kezükben sétáltak végig a kifutón.
Tisztában vagyok azzal, hogy a luxusmárkák esetében különösen fontos a figyelemfelkeltés, amely célja, hogy fenntartsák a fogyasztók érdeklődését, és beszéljenek róluk, azonban meg vagyok róla győződve, hogy a divatcégek valamilyen társadalmi kísérletet is folytatnak. Valószínűleg arra kíváncsiak, kik lesznek azok a gazdag, ám együgyű, manipulálható fogyasztók, akik megvásárolják ezeket a furcsa, szokatlan és felettébb megosztó, provokatív árazású ruházati cikkeket és kiegészítőket, csak azért, mert rá van nyomtatva, varrva vagy ragasztva a márkanév. Szerintem nagyon ravasz húzás a márkanevekkel való üzérkedés, le a kalappal az előtt, aki ezt anno kitalálta, hiszen a márkafüggőnek nem számít az extrém magas ár: az ő szemében státusszimbólumot jelentő termékért kifizet egy rakás pénzt, aztán meg ingyen reklámozza a gyártóját.
A minap olvastam egy idevágó találó mondást: „A márkanév az ostobák adója.” Egyetértek.
Nyitókép: Pixabay
