Mivel a Szolnok-Szeged szakaszt a következő évben is becsületesen végigpásztáztuk, halat szinte nem is láttunk, kapásunk se nagyon volt, mérgemben elhatároztam, hogy legközelebb már elmegyek a Tisza-tóra. Nagyon sok szép élménybeszámolót hallgattam végig esténként az úszó-házon, hatalmas zsákmányokról, legendás helyekről. Különösen Gyula bátorított, aki már évek óta rendszeresen feljárt a tóra és felajánlotta mindennemű segítségét, ha egyszer rászánom magam a kalandra. Ő ajánlotta Tisza –NÁNA kikötőjét a kempingjével, mert az olyan otthonos és rendezett, relatíve könnyen megközelíthető és a hajót is kultúráltan vízre lehet tenni.
A család nyaralni készült ezért magam is hozzájuk alkalmazkodtam. Felvittem őket a reptérre, elköszöntem tőlük, nyaraljanak jól és szépen valamelyik tengeren, csak nekem ne kelljen oda menni, és már húztam is haza, hogy az előkészített futót NIVA dzsipemre akasszam, irány a Tisza-tó. Minden már előre el volt készítve. Természetesen ide is sokkal több cuccot pakoltam be, mint az utólag kiderült, de nem okozott gondot, mert a felesleget a kempingbe parkoló kocsimban hagyhattam. Úgy döntöttem, hogy ez esetben nem fogok vízen leereszkedni Szegedig, egyedül ez különben sem tanácsos, hanem autóval a hajót oda-vissza vontatva időt takarítok meg, amit a tavon tölthetek el. Két hétre ment a család nyaralni, én is ennyi szabadságot adtam magamnak.
Amikor felértem, Gyula már várt rám és segített a formalitások elintézésénél, bemutatott minden fontos személynek, mint szegedi barátját és a hajót is simán, gond nélkül vízre tettük. A kikötő valóban meglepően rendezett, kellemes helynek tűnt már első látásra, ahol elég sok fajta úszóalkalmatosság ringott a vízen. Legtöbbet hétvégén használtak ezekből, amikor a kirándulók hada lepte el a környéket. Hét közben nyugisnak tűnt a helyzet a kempingbe és a kikötőben is.
Gyulával megbeszéltük, hogy másnap, amikor már kipihentem magam, ő bemutatja a tó és az élő Tisza azon szakaszait, amelyek érdekesek a horgászat számára, mert aki először téved e vidékre, könnyen elveszhet a hatalmas ismeretlen vízfelületen, nádasokban, és a különböző mellék- ágakban, melyek ezer egy irányba szelték át a környéket.
Köztudott, hogy a térség külön védetté van nyilvánítva a maga szabályaival, ahol a halászat eleve kizárt, de az orvhalászokat is kellő rámenősséggel üldözik. Így alakulhatott a sporthorgászok paradicsomává az évek során, ahol kapitális harcsákat és hatalmas süllőket, csukákat, pontyokat fog az, aki idejét és türelmét rászánja.
Az első este kellemes hangulatban múlt el a helyi söröző teraszán, ahol ismerkedtem úgy az emberekkel, mint a szokásokkal és körülményekkel. Csak füleltem, kérdeztem, és a hasznosnak tűnő intelmeket elraktároztam, hogy adott pillanatban a megoldás kulcsaként előhúzzam az aktív memóriából. Így ismerkedtem meg a legendás balkezes, olimpiai bajnok vízilabdázó büszke édesapjával, aki a söröző mindeneseként kiszolgálta vendégeit.
Másnap kihajóztam az élő Tiszán felfelé, egészen a BULAT szigetig, majd onnan lefelé ereszkedve végig KUTTYOGTAM a szakaszt egészen Tisza-Füredig. Útközben csak tátottam a szám. A táj fenséges, a természet lenyűgöző ereje és ott tapasztalható harmóniája annyira feltölti az ember testét és lelkét, hogy szinte könnyedén „röpdös” a víz felett. Az ősi erő hatása itt még sokkal fokozottabban érvényesül. A füredi híd mellett lévő csárdánál megálltam és jót vacsoráztam, amíg a környéket csodáltam annak teraszáról. Még túrógombócot is rendeltem, ha már bál, legyen bál, alapon. Innen távozva még egy rövidebb szakaszt tettem meg, közben vizslatva a megfelelőnek tűnő éjszakai táborhelyet kerestem. Egy kisebb szigetet megkerülve meg is leltem azt egy csöndös öböl partján, ahol elhagyott táborhelyek igazolták vissza döntésem helyességét. Közben egy szebb harcsát már fogtam, amit úgy döntöttem még nem pucolok fel, mert a szabadban nem tudnék mit kezdeni vele, sem hűtőm, sem mélyhűtőm nincs, így ott úszkált a hajóm alatt hosszú pórázon.
Szúnyogokból itt akad tengernyi, ezért még az est leszállta előtt elkészítettem kialakított és szúnyoghálóval védett fekvőhelyem. Így az éjszakákat jól és mélyen átaludtam. Nem zavartak a fránya rovarok, melynek csak egyetlen zúgása a fül körül tönkre teszi az egész éjszakát. Másnap ilyenkor az ember olyan fáradt, hogy egész nap csak nyúlik. Ezért tapasztalatból már felkészültem a hatásos védekezésre, és a két hét minden éjszakáját sikerült szúnyogmentesen átaludnom. Szinte hihetetlennek tűnt, de nem ébredtem fel egyszer se az őrjítő zümmögésükre, mert nem tudtak fejem közelébe kerülni a háló miatt. Áldottam is kellően a találmányt.
A kora hajnali ébredés csodálatos a tavon. Szinte leírhatatlan, ahogyan a természet ébred a hatalmas Nap-korong horizonton való megjelenésével. Először csak egy sziluett jelzi, hol is bujkál az ősi „fűtőmester”, majd egyre csak hasasodik és a végén teljes korongjában tetszelegve, már egyre jobban hevíti is a levegőt. Egy órán belül már kellemetlenül tűz és hevít, ami elől menekülni kell valamilyen árnyékba, amit a hajó mobil ponyvája, vagy ha szélcsendes az idő, egy napernyő is megad ideig-óráig. Déltájban azonban a hőség elviselhetetlen a vízen. Ilyenkor valamilyen erdős részen, fák hűvös árnyékába kell húzódni és várni, amíg a kánikula elvonul. Én ilyenkor szoktam jókat szunyókálni a hajóban, hogy a délutánt és az estét aktívan élhessem meg. Ez az én sziesztám, és mások tapasztalatból tudom, nem véletlenül találták ki ezt a déli népek. Csak így elviselhető a nyári kánikula.
Másnap visszatértem a NÁNAI kikötőbe, mert az időjárási előrejelzések esőt és vihart jósoltak, ami különösen veszélyes ekkora nyílt vízen, mint a Tisza-tó és környéke. Éppen időben érkeztem meg a biztonságosan kialakított öbölbe, mert alig, hogy kikötöttem a bérelt helyemen, megdördült az ég és az isten nyilai cikáztak minden felé, szórva a fény és hang effektusokat, majd egyszer csak „leszakadt az ég” maga is. Hatalmas felhőszakadásban volt részem, de a hajó új ponyvája állta a megpróbáltatásokat. Amikor kicsit elcsendesedett, kiosontam a sörözőbe, emberek közé, mert a hosszú egyedüllét is ártalmas lehet, na meg a korgó gyomorom is figyelmeztetett, elérkezett a vacsora ideje, amit ez esetben nem a hajóban akartam elkölteni. Valami meleg főtt ételre vágytam, amit meg is kaptam, és jó étvággyal falatoztam, amíg a harsány vendégek vidám történeteit hallgattam.
Este tíz körül a fáradtság már úrrá lett rajtam, ezért elköszöntem, és a sötétben botorkálva hajóm kerestem. Ahogy felléptem a nedves orrára, megcsúsztam, és úgy vágódtam hanyatt a hűvös derékig érő vízbe, hogy azonnal „felébredtem”. Kipattanva a vízből, életem rekordját állítottam fel a vetkőzés terén, közben a pénztárcám, a mobil telefonom és az újonnan, Gyuri barátom által vásárolt PENTAX digitális fényképezőgépem kapkodtam ki mellényem zsebéből, hogy mentsem a még menthetőt. A telefont azonnal szétkaptam és sikerült megmentenem. Perceken múlott. A fényképezőgép tokjában lévén, megúszta egy csepp víz nélkül, a pénztárcám sem tűnt különösen veszélyesnek, mert a műanyag dokumentumok állták a nedvességet. Mindent megtörölgettem, majd önmagam is szárítkozni kezdtem, hisz csurom vizes voltam.
Csak másnap reggel, amikor a hajóból kikukucskáltam, töprengtem el újra, hogy nagy szerencsém volt az éjjel. Talán második születésnapomat is ünnepelhetném, mert centikkel a fejem mellett egy öreg vas hajó horgonyzott, amikor én a vízbe estem. Nem győztem csodálkozni és hálálkodni, hogy valamelyik védő szentem megóvott a nagyobb bajtól. Azóta nedves hajóra csak két kézzel kapaszkodva lépek fel. Megtanultam a leckét egy életre.
Bővebben: http://www.tiszato.hu/
Felhívás,
Mindenkit szeretettel várunk a június 12.-én rendezendő szegedi Nagy Találkozóra a Vízi telepen.
Kilenctől kezdődik a halászléfőzés egy húsz kilós harcsából, halsütés, Szűcs Karcsi marhából főz kitűnő pörköltet, DONCE a rostélyon süt PLJESKAVICÁT.
Eddig több mint százan visszajelezték jövetelüket. Kiemelt vendég lesz SZÓRÁD GYÖRGY és VÁRADY TIBOR tanárbarátunk….A Magyar Szó munkatársait is szívesen látjuk. Péter, Pista, János, készüljetek…
Itt a harcsa képe is, amiből a halászlé készül… Mi, akik húsz éve már az anyaország vendégei vagyunk, most találkozunk és emlékezünk.
Sáfrány F.
