Az őszre bejelentett, előrehozott szerbiai parlamenti voksolás közeledtével egyre égetőbbé válik annak a kérdése is, hogy valójában mekkora támogatottsággal rendelkeznek a különféle politikai szereplők a jelenlegi színtéren. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, ismét napvilágot látnak a különféle közvélemény-kutatások: nemrégiben éppen a Faktor Plus nevű cég közölt egy felmérést, amelynek értelmében a Szerb Haladó Párt nyerte volna meg a választást, ha azt akkor tartják meg, amikor a cég az adatok felvételét végezte. A hatalmi párt eszerint egy 46 százalékos eredményre számíthatott volna, míg a második helyen az egyetemisták mozgalma végzett volna, csaknem 29 százalékos támogatottsággal. Érdemes megjegyezni, hogy a közvélemény-kutató azonnal el is határolódott bizonyos módon a kutatás eredményétől, pontosabban annak az egyetemista mozgalom népszerűségére vonatkozó részétől. A szakemberek ugyanis úgy vélik, hogy a jelen pillanatban rendkívül nehéz pontosan felmérni a mozgalom valós erejét, aminek kapcsán két hiba is becsúszhat a mérésekbe. Egyrészt rengeteg szavazó olyankor nem is említi az egyetemista mozgalmat, amikor politikai véleményt nyilvánít, hiszen ez a formáció jelenleg még nem egy hivatalos választási lista vagy bejegyzett párt, így nehéz meghatározni a győzelmi esélyeit. A másik probléma viszont, ezzel némileg ellenkezőleg, éppen az lehet, hogy sokan úgy nyilatkoznak, az egyetemistákra szavaznának, holott ők valójában egyszerűen csak rendszerellenes szavazók, akik a jelenlegi hatalmi felállás politikájával való elégedetlenségüket vetítik bele ebbe a mozgalomba, s kérdés, hogyan cselekednének a szavazás napján, mit karikáznának be a végleges kínálatból választva.
Ótos András fotója
A politikai elemzők jó része nyilván egyetért abban, hogy az egyetemista mozgalomnak manapság valamivel alacsonyabb a népszerűsége, mint a tiltakozások kezdetekor, vagyis az újvidéki vasútállomáson történt tragédiát követő időszakban volt. Akkor ugyanis a politikai felelősségre vonást követelve óriási tömegek vonultak az utcára, ami hatalmas lendületet és támogatottságot adott a hallgatóknak. Azt is figyelembe kell venni, hogy az utóbbi időszakban ismét aktívabbá vált a mozgalom: elsősorban különféle motiváló rendezvényekkel, utcai standokkal, a polgárokkal folytatott kommunikációval próbálják a választóknak megüzenni, hogy továbbra is számíthatnak rájuk. Ez az üzenet azoknak szól, akik nem szeretnék, ha a jelenlegi hatalmi felállás maradna Szerbia élén a következő megmérettetés után is. Ebben a pillanatban ez egy meglehetősen fontos üzenet mindenki számára, aki a kezdettől fogva nagy támogatója volt a hallgatói opciónak, de az utóbbi időben e mozgalom erőnlétének gyengülését tapasztalta.
A fejleményekből világosan látszik, hogy az egyetemista mozgalom egyáltalán nem veszélytelen jelenség a hatalmi koalíció számára a leendő parlamenti szavazáson. Minden jel arra mutat, hogy a hatalom nagyon is tart az egyetemisták erejétől, aminek több oka is van. Az egyik az időközben megtartott helyhatósági voksolások eredményeiben keresendő: bár azokat a Szerb Haladó Párt nyerte meg, több helyen egyértelműen látszott, hogy az egyetemisták által állított listák kiválóan szerepeltek. Akadt olyan község is, ahol a mozgalom szinte azonos eredményt tudott elérni az összes többi, közös listára feliratkozott hatalmi párttal szemben. A hatalmi koalíció számára tehát világos, hogy a közvélemény-kutatási adatok nem feltétlenül tükrözik azt a valóságot, amely egy esetleges előrehozott parlamenti választás során bekövetkezhet. Ennek a versenyszellemnek az egyik jele, hogy a haladó párti aktivisták az utóbbi időben egyfajta „utánzással” válaszolnak az egyetemista akciókra Belgrád és a nagyobb városok utcáin. Belendültek a pártaktivisták is: falfirkákkal és poszterekkel jelzik lépten-nyomon, hogy nem az egyetemisták, hanem – ahogyan ők fogalmaznak – „Szerbia fog győzedelmeskedni” a megmérettetésen. Emellett továbbra is rengeteg olyan gyalázkodó falfirkát hagynak hátra, amelyeken az egyetemi hallgatókat usztasáknak, blokádosoknak, de egyéb, nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illetett személyeknek is nevezik. Mindez egyértelműen arra utal, hogy bizonyos pánik uralkodik a hatalmi koalíción belül, ennek tudják be sokan a választások időpontja közlésének késlekedését is.
A politikai harc eszközei között olyan falfirkák is megjelentek sajnos Belgrádban, amelyek azt sugallják, hogy az egyetemi hallgatók tulajdonképpen a legidősebb polgártársak – vagyis a haladó párt törzsszavazóinak – kivégzésére buzdítanak. Természetesen az egyetemisták azonnal tagadták, hogy bármi közük lenne ezekhez a feliratokhoz. Különösen visszatetsző azonban, hogy éppen ezeket a falfirkákat kihasználva a hatalmi párt tisztségviselői azonnal elkezdték kritizálni a mozgalmat a rezsimhez közel álló médiában. Azzal vádolják őket, hogy „meg akarják ölni a nagyanyákat és a nagyapákat”, vagyis tulajdonképpen szörnyekként ábrázolják a fiatalokat minden elérhető felületen. Ez a taktika kísértetiesen emlékeztet arra a Magyarországon látott, visszájára elsült politikai stratégiára, amelyet a Fidesz–KDNP alkalmazott: ők azzal riogatták az időseket, hogy unokáikat háborúba viszik a kormánypárt veresége esetén, sőt, egy kivégzést ábrázoló videóreklámmal próbálták fokozni a megfélemlítés hatását. Úgy tűnik, Szerbiában is próbálkozik tehát hasonló lépésekkel a vezetőség.
Fotó: Beta
Bárhogy is legyen, a valódi erőviszonyokkal majd csak a kampány vége felé lehet érdemben foglalkozni. Az biztos, hogy az egyetemista mozgalom komolyan gondolja a részvételt és a győzelmet is. Nagy kérdés továbbra is az, hogy hogyan viszonyul majd az ellenzék ezekhez a választásokhoz. Jelenleg nem tudnak zöld ágra vergődni annak kapcsán: távol maradnak-e a szavazástól, támogatva a hallgatókat, vagy ellenlábasként maguk is színre lépnek? Jelenleg nem egységes az álláspont. Már több egyeztetést is megtartottak, annál távolabbra azonban nem jutottak el, hogy újra egyeztetni fognak a szereplést illetően. A Zöld-Baloldali Front már azt is közölte, hogy a maga részéről az egyetemisták támogatására szólít inkább fel, minthogy egy jelenleg nem létező ellenzéki közös fellépésben bizakodna tovább, a választások ugyanis hamarabb is bekövetkezhetnek, minthogy az oppozíció tagjai megállapodnak valamiben. A probléma nagy az ellenzéki térfélen, hiszen az egyetemisták nem akarnak listájukon szereplő ellenzékieket sem, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a polgároknak már betelt a poharuk ezekkel a politikai szereplőkkel is. A jelenlegi legesélyesebbnek tartott ellenzéki erő tehát meglehetősen kizáró „ajánlatot” tett ezeknek a pártoknak, miközben maguk is, meg talán a széles nyilvánosság is, elvárja, hogy ezért a semmiért cserébe feltétel nélküli támogatásról biztosítsák őket a kirekesztettek. Talán nem meglepő, hogy vannak, akik nem hajlandók alávetni magukat egy efféle politikai kísérletnek. Az sem zárható tehát teljesen ki, hogy végül mégis lesz egy európai, esetleg egy konzervatív irányultságú ellenzéki csoportosulás is. Ez a döntés kihathat majd az eredményre. Ahhoz pedig igen bátor közvélemény-kutatónak kellene lennie valakinek, hogy megjósolja, vajon hány százalékot vehetne el egy ilyen ellenzéki szereplés az egyetemisták listájától. Mert meglehet, hogy a „rendszerváltó hangulat elve” érvényesül, s mindenki a legesélyesebbre voksol, de az is megtörténhet, hogy a politikai meggyőződések elve valósul meg, s mindenkinek csöpögnek majd a százalékok, akik elindulnak az egyetemista mozgalom szereplése ellenére, azzal párhuzamosan is az ellenzék térfelén.
Nyitókép: Ótos András felvétele
