Aleksandar Vučić államfő a napokban mutatta be a Szerbia 2030 Stratégia elnevezésű programot, amely a következő évek gazdasági és társadalmi fejlődésének irányvonalait rögzítette. Ahogyan azt már korábban megszokhattuk: tévéközvetítés, aggódó, biztató és megmentő hangnemek váltakozása, de okostábla helyett óriáskijelző határozta meg a prezentációt. Az átfogó tervezet nem csupán a technológiai modernizációra és az energetikai hálózat fejlesztésére fókuszál, hanem konkrét életszínvonal-javulást is felvázol a lakosság számára. A köztársasági elnök ígérete szerint az évtized végére az átlagbér eléri az 1320 eurót, míg az átlagnyugdíj 750 euró körül alakulhat. Ez a jövőkép egy stabilan növekvő pályán lévő ország képét vetíti előre, ahol a beruházások és a digitalizáció adják a fejlődés alapját, s amely képes választ adni a modern kor kihívásaira.
A köztársasági elnök mandátumait – jelenleg a másodikat tölti – következetesen az ehhez hasonló, hosszú távú fejlesztési tervek határozták meg. Emlékezhetünk a Szerbia 2020 vagy a Szerbia 2025 programokra, amelyeknek a célkitűzéseit azonban az élet gyakran felülírta. Meg kell jegyezni, hogy az elmúlt évek globális eseményei, mint a világjárvány, az orosz–ukrán háború és az ebből fakadó energiaválság, objektív akadályokat is gördítettek a korábbi elképzelések megvalósítása elé, ugyanakkor a politikai elemzők egy része rámutat: a hatalom részéről megfigyelhető egyfajta kommunikációs minta, amelyben egy még le sem zárult terv helyére mindig egy újabb, távolabbra mutató és hangzatosabb célkitűzés kerül. Ez a politikai stratégia alkalmas a tematizálásra, a figyelem felkeltésére vagy elterelésére, s felveti a kérdést: mennyire tekinthetőek akkor e programok megalapozott menetrendeknek, s mennyire szolgálják inkább a politikai marketing céljait?
A számadatok elemzésekor bizonyos ellentmondások akarva-akaratlanul a felszínre kerülnek. A nem is olyan régen bemutatott Szerbia 2027 tervben az államfő még 1400 eurós átlagbért vetített például előre 2027-re. Ezzel szemben a legújabb, 2030-ig „álmodó” stratégiában már csak 1320 eurós összeg szerepel célként, ami még a távolabbi időpont ellenére is elmarad a korábbi vállalástól. Figyelembe véve, hogy már 2026-ot írunk, és az átlagbér jelenleg 1000 euró körül mozog, a növekedés üteme lassulni vagy visszafejlődni látszik. Arról nem is beszélve, mennyire érdemes állandóan az átlagbér misztikumát követni: a mediális bér – vagyis az az összeg, amellyel a zsebében a munkavállalók többsége hazasétál fizetés után – továbbra is elmarad a várttól, így a statisztikai növekedést a társadalom szélesebb rétegei kevésbé érzékelik a mindennapokban.
Hasonló bizonytalanságok figyelhetőek meg egyes infrastrukturális beruházások terén is. Hogy ne a kisebb, helyi szintű útvonalakról beszéljünk, jó példa erre a Vajdaság mosolya 168 kilométeres autóút építése is. A vonal a 2027-es terv szerint 2026-ra készült volna el teljesen. A legújabb kijelentésekben azonban, tudván, hogy már 2026-ot tapossuk, a konkrét határidőt felváltotta a „minél hamarabbi” befejezés ígérete. A polgárok számára a határidők folyamatos kitolódása a tervek hitelességét kérdőjelezheti meg.
Az elemzők többsége szerint a Szerbia 2030 Stratégia időzítése sem véletlen, túlmutat a puszta gazdaságfejlesztésen. Már eleve létezett az Expo világkiállításhoz kötött korábbi stratégia. Mivel Aleksandar Vučić az alkotmány értelmében harmadszor nem indulhat államfőválasztáson, sokan úgy vélik: ez a program már a következő politikai szerepvállalásának, a kormányfői tisztségbe való visszatérésének az alapja. Az új stratégia így nem csupán egy állami terv, hanem egy leendő miniszterelnöki program vázlata is lehet, amely jól jön a hatalomgyakorlás folytonosságához.
Nyitókép: predsednik.rs
