Már félek híradó-időben bekapcsolni a televíziót, nehogy kipottyanjon onnan egy bomba. Másról sem szólnak a hírek, csak arról, ki mennyi robbanócsudát lőtt ki a másikra. No meg a hetvenkedésről, hogy még mennyi pusztító szerkentyűvel rendelkezik az illető. És tovább fegyverkeznek! Azt mondják, erre irtó nagy szükség van a béke megőrzése érdekében. Bevallom, nekem ez magas! Ha nincs otthon kóla, akkor nem esek kísértésbe, hogy igyak belőle, de ha már ott van, piszkálja a fantáziám, mert szeretem a pisszenését, amikor lecsavarom a kupakját, meg hát az ízét is. Persze, mondhatnák a zősök, hogy azért van a frizsiben, hogy folyamatosan emlékeztessen arra, mennyire fontos az egészséges kaja és pia fogyasztása, de szerintem ez jókora hüjeség! Szóval, én attól tartok, hogy ott, ahol sok a fegyver, előbb-utóbb majd igény is teremtődik a használatára. No de nemcsak a harci eszközökre gerjedő emberiség áll mindig készen a lődözésre, hanem már egyes fák is elkezdték eregetni magukból a sok-sok pollent, hogy megkeserítsék az erre allergiások életét. Ennek a jelenségnek a tünetei a könnyezésben, tüsszögésben, torokkaparásban, orrfolyásban, szemviszketésben merülnek ki. Kész szenvedés az egész!
– Szerinted, Tematild, létezik már olyan programlehetőség, amelynek segítségével a zember átaludhatja a tavaszt? – érdeklőde kétségbeesetten atata. – Úgy valahogy, mint a medve a telet.
– Ne légy annyira elcsüggedve, Tegyula – pátyolgatá őt az öreglány –, úgysem tart soká. Március idusa, húsvét, majális, ripsz-ropsz elszalad, és máris itt a nyár!
– Te aztán tudod, mivel kell engem vigasztalni – zsörtölőde a fater. – Érkezik a kánikula, pihegünk majd mint a kiscsibék a százas égő alatt a kartondobozban!
– Te meg tudsz nyavalyogni – dünnyöge amama –, egyelőre még fűtünk, áprilisban akár hó is eshet, de te már a nyári forróság miatt parázol.
– Lelkileg fel kell rá készülnöm – szabadkoza az öreg.
– Inkább arra készülj fel, amit a Vučko belengetett – javasolá a muter. – Azt mondta, hogy 2030-ig az átlagbér 1320, 2035-re pedig 1700 euró lesz!
– Mire mindez megvalósul, a Pisti már igazi legényke lesz – sóhajta atata. – Attól tartok, hogy én addigra már nem a fizetés, hanem a nyugdíj magasságán agyalok majd.
– Ne aggódj, az is emelkedni fog – ismerteté az öreglány –, de ne nagyon tervezd még a nyugdíjat, mert sejtéseim szerint, mire mi sorra kerülnénk, még néhányszor kitolják a korhatárt.
– Ettől tartok én is! Szóval, úgy fest, hogy szűk egy évtizeden belül tejben-vajban fürdő Kánaán lesz itt, Tematild – összegezé a fater. – Természetesen, amennyiben teljesülnek bizonyos feltételek.
– Miféle feltételekről hablatyolsz, Tegyula?! – értetlenkede amama.
– Feltételezem, mindez csak abban az esetben valósul meg – magyaráza az öreg –, ha az elkövetkezendő időszakban a mostani államfő marad a megmondó ember; nem gyűrűzik be valamiféle váratlan gazdasági válság a világban; nem lesz energiaügyi krízis; nem tör ki egy nagyobb méretű háború; nem zárnak bennünket karanténba holmi világjárvány miatt; a klímaváltozással járó szélsőséges időjárás nem okoz nagyobb méretű károkat; senki sem él vissza jelentősebb mértékben a mesterséges intelligenciával; az euró is megmarad; no meg a számítások is helyesnek bizonyulnak!
– És nem csapódik be egy méretesebb meteorit, oszt azt mondja: Jó éccakát! – egészíté ki a felsorolást az éppen betoppanó Zacsek.
– Jaj, zomzéd – hüledeze a muter –, te is ilyen hangulatromboló vagy?!
– Dehogy vagyok az! – legyinte a Zacsek. – Tudja, mit mondott a kedves anyósom a bejelentésekre?! Idézem: Ez a fizetés- és nyugdíjemelés úgy lenne jó, ha az árak nem növekednének, mert különben, hiába kapunk többet, ha minden ugyanannyival, vagy még jobban megdrágul!
– Ebben van logika – jegyzé meg atata. – Minden alkalommal, amikor fordulok egyet a piacon, meghökkenek valaminek az újabb árán.
– Ugyanígy vagyok én is, amikor bemegyek a bevásárlóközpontba – bólogata az öreglány. – Néha sajnálom azokat a dolgozókat, akiknek ki kell írniuk a termékek új árát. Szerintem ők melóznak ott a legtöbbet.
– No de biztos láttátok, hogy a fizetés- és nyugdíjnövekedés mellett még mi minden valósul meg az előttünk álló időszakban – számola be a Zacsek. – Felfejlesztjük a mesterséges intelligenciát meg a robotikát. Humanoid robotokat gyártó gyár nyílik, robotkutyákat, drónokat meg mindenféle csudadolgokat készítünk majd!
– Ez mind szép és jó – csóválá a fejét a fater –, ám ezek előtt a zupperségek előtt azért nem ártana rendezni az országban a vízvezeték-hálózatot és a kanalizációt, javítani picit az egészségügy és az oktatásügy helyzetén, no meg kicsit jobban odafigyelni a mezőgazdaságra.
– Az oktatásügy bizony nagy gondokkal küzd – gondola bele amama. – Hamarosan nem lesz, aki tanítson olyan fontos tantárgyakat, mint a matek, a fizika, a kémia vagy a biológia!
– Az a baj, hogy a legjobbaknak nem vonzó a tanári karrier – fűzé hozzá a Zacsek. – Ha pedig a középszerűek választják a pedagógusi pályát, akkor ki és hogyan neveli fel a következő nemzedékeket?!
– Egykor a munkásember arra buzdította gyerekét, hogy tanuljon, ne kelljen neki hozzá hasonlóan egész nap güriznie – merenge az öreg –, ma pedig már lassan ott tartunk, hogy a mesterséges intelligencia hatékonysága következtében feleslegessé vált értelmiségi arra biztatja a gyerekét: tanuljon valamilyen szakmát, mert abban még nem helyettesítheti őt a fránya mesterséges intelligencia.
Szellemes megállapítását alátámasztandó, elmesséle egy viccet.
Egy ember időpontot kér az orvosától sérvműtétre.
– 2028. május 23-a a legközelebbi időpont. Megfelel?
– Hány órakor? Mert épp aznap nyolcra jön a szobafestő.
– Nem is kell túlzásba vinni azt a tanulást, a könyv veszélyes fegyver – trollkoda a Zacsek. – Az egyik munkatársammal már napok óta nem beszél a felesége egy könyv miatt.
– Ugyan mi van abban a könyvben? – kíváncsiskoda a muter.
– Azt nem tudom – mondá a Zacsek. – Az történt, hogy az ipse a kezében lévő könyvvel agyoncsapta az asszonyság asztalra helyezett műszempilláját. Hiába bizonygatta később, hogy százlábúnak nézte, a neje piszkosul berágott rá!
– Vasárnap éjjel osztják ki az Oscar-díjakat – válta témát atata. – Utánanéztem a jelölteknek, és közben eltöprengtem. Olyat már hallottam, hogy valaki megnéz egy filmet, mert a tartalom, a látvány, a rendezés, a forgatókönyv vagy a színészi játék miatt díjra érdemesnek tartják, de ki néz meg egy filmet csak azért, mert jó benne a smink és a haj?! Merthogy ilyen Oscar-díj is van.
– Lehet, vannak külön vetítések fodrászoknak? – ötletele a Zacsek.
– Azt a díjat gyakran valami zörny zsebeli be – tudatá az öreglány. – Olyan arcok, akiket nem szívesen hívnál meg egy gyerekzsúrba.
– Még pont csak az ilyen arcok hiányoznának a gyerekzsúrokba! – hortyana föl a fater. – Egy gyerekszületésnap manapság egyébként is úgy néz ki, mint egy kisebb lakodalom.
– Költségekben pláne! – erősíté meg a Zacsek. – Játszóházat bérelni, fënszi pia-kaja, spéci kinézetű torta, ami nagyon csini, csak sokszor ehetetlen, exkluzív bohóc fellépők, az ajándékokról meg ne is beszéljünk.
– Mert abban a szülők egymással versenyeznek – csipkelőde amama.
– Ki tudja – spekulála az öreg –, lehet, hamarosan minirobotokat és játékdrónokat visznek egymásnak ajándékba a kölkök!
Pistike, a szép jövő elé néző zsúrkirály
