Bolygónkon az éghajlatváltozás valójában állandó folyamat. Vannak azonban olyan időszakok, amikor az ember életének ideje alatt alig változik egy adott térségben a klíma. Sokat hallani mostanában arról, hogy az emberi tevékenység hogyan befolyásolja az éghajlat megváltozását globális szinten, illetve egy-egy adott területen. A szakirodalomban szokás úgy fogalmazni, hogy van a klímaváltozékonyság, amely akkor is jellemezte a bolygót, mikor ember még nem élt rajta. A klímaváltozás pedig az, amit fajunk idéz elő a tevékenységével. Nem lehet pontosan megmérni, nem tudjuk meghatározni, hogy az emberi tevékenységnek hatása van, ténykedésünk mennyit nyom a latban. Valójában ilyen szempontból nem is egyszerűsíthető le a dolog, hiszen bonyolult kölcsönhatásokról beszélhetünk. Meglepő, de sokan vannak még mindig olyanok, akik tagadják, hogy létezne bármiféle klímaváltozás a Földön. Azt is mondják, hogy mindez manipuláció, kitaláció, ezzel csak „butítják a népet”. Tény, hogy mindig voltak melegebb nyarak, enyhébb telek. Sajnos úgy tűnik, a folyamat az egész bolygót érinti, csekély az esélye annak, hogy belátható időn belül minden visszaálljon, olyan legyen időjárásunk, mint 40-50 évvel ezelőtt. A Nature tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint a hőmérséklet 1,5 fokot emelkedett a 20. század átlagához képest. Térségünkben is megfigyelhető, hogy őshonosnak mondott növény- és állatfajok, gombák, rovarok tűnnek el, mert már nem megfelelő a klíma számukra. Mindeközben olyan fajok megjelenésének vagyunk szemtanúi, melyek korábban nem jellemezték tájainkat. Szűkebb környezetünkben például már a hagyományos szántóföldi kultúrák, mint például a kukorica, évről évre alig terem. Emellett a fügével, kivivel, citrusfélékkel, banánfajtákkal is egyre gyakrabban találkozhatunk még a szabadban is. Az idei nyár azonban nem mindenhol volt aszályos. Európa nyugati részén ugyan melegrekordok dőlnek meg, de a nyár a szokásosnál több esőt is hozott.
Minden iparág – többé-kevésbé – ki van téve a klímaváltozás hatásainak. Leginkább a mezőgazdaság. Annak ugyanis jelentős szektora a szántóföldi növénytermesztés, amely még mindig csupán „üzem a szabad ég alatt”. Ebben a „gyárban” a termelékenység, a termelési eredmények romlása tapasztalható. Ez egyértelműen jórészt a klímaváltozásnak tudható be. Vannak olyan vélemények, hogy az utóbbi évtizedekben alkalmazott agrotechnikai eljárások is hozzájárultak a romláshoz. Termőföldjeink átlagos humusztartalma jelentősen csökkent. Ezt elemzésekkel is alátámasztották. Szakemberek egy része úgy véli, drámai változtatásokra van szükség. A korábban az egyetemi oktatók által is ajánlott mélyszántást például a legtöbb esetben el kellene hagyni. Szántással károkat okozunk a talajban, nedvességet pazarolunk el, szerves anyagot égetünk el. Lényegében, hosszú távon elpusztítjuk a termőtalajunkat. Gyakorlati példák igazolják, hogy a kívánt talajállapotot ma már korszerűbb technológiákkal, szántás nélküli eszközökkel is el lehet érni. A témakör másik buktatója a földekben hasznosuló víz mennyisége. A statisztikai adatok szerint nem a lehulló csapadék mennyisége csökkent radikálisan, hanem annak eloszlása vált kedvezőtlenné. Emellett, az emelkedő hőmérséklet és az általa okozott párolgás miatt jóval kevesebb tud hasznosulni. Szűkebb pátriánk klímája ma már sokkal inkább hasonlít az 1950-60-as évek Dél-Európájára, semmint a korábbi Kárpát-medencére. A növénytermesztést és az állattartást is valószínűleg ehhez kellene igazítanunk. Az alkalmazott technológiákon túl a teljes területhasználatot újra kell gondolnunk. A klímaváltozással egyre bizonytalanabbá válik a különféle, vetéstől az aratásig tartó munkafázisok eddig naptárban rögzített optimális időpontja is. Az adatok azt jelzik, hogy kukoricából például azoknak teremhet az idén több, akik a szokásosnál később, májusban vetettek. Tavaly viszont azok jártak jobban, vagy mondjuk úgy, kevésbé rosszul, akik korábban, március végén, április elején vetettek. A növekvő hőmérsékletek, a kiszámíthatatlan időjárási események megváltoztatják a mezőgazdaság keretfeltételeit, csökkenő terméshozamokhoz és a növények erősödő sérülékenységéhez vezetett. Sok esetben a termény gombamérgekkel, aflatoxinokkal szennyezett, ami káros az egészségünkre. Az éghajlatváltozás miatt arra kell felkészülni, hogy az időjárási szélsőségek gyakorisága nőhet. A változások a termények mennyiségét és minőségét befolyásolják, a gazdák jövedelmét téve kockára. Fontos mindig szem előtt tartani, hogy a klímaváltozás nem ismer országhatárokat. Kiváltó okai ellen regionálisan, illetve globálisan lehet a leghatékonyabban harcolni. Hatásai ellen viszont helyben kell védekezni. Önmagában is ellentmondásokat tükröz ez a két felvetés. Eretnek gondolatnak tekinthetik sokan, de talán mind több helyen érdemes lenne megfontolni a rosszabb adottságú termőföldek természetes állapotának visszaállítását. Szakemberek állítják, hogy a klímaváltozásnak kitett termőterületek mikroklímája jelentős mértékben javítható lenne a természetes flóra és fauna biológiai egyensúlyának biztosításával. Ha ezt nem tesszük meg szándékosan, a folyamatok nagy valószínűséggel egyébként is azt eredményezik majd a nem is olyan távoli jövőben. Egyes földterületek akár évtizedeken belül terméketlenné válhatnak, vagy olyan keveset tudnak teremni, hogy nem lesz kifizetődő a hagyományos módon megművelni őket.
Nyitókép: Pixabay
