Bányasirató

A könyvespolcomon régóta porosodik egy, a parajdi sóbányából származó, sókristályokat tartalmazó szikladarab, amit a múlt héten – amikor a Kárpát-medencében élők egy emberként imádkoztak azért, hogy a megáradt Korond-patak vize ne árassza el az alatta a föld mélyében lévő bánya tárnáit – többször is kezembe vettem, megsimogattam, és hogy az őszeleji kirándulás emlékeit felidézzem, meg is nyaltam. Közben én is bíztam egyfajta csodában, hogy az erdélyi Sóvidék maga nemében egyedülálló természeti kincse és turisztikai látványossága – ahogyan sok ott élő ember megélhetése is – megmenekül. Pedig ezt a sókristályokkal teli szikladarabot – egy élményekkel teli, újságíró-találkozóval egybekötött kirándulás emlékét – akkoriban tucatszám, aprópénzért árusították a sóbánya bejáratánál lévő ajándékboltok, a történtek miatt azonban ennek az értéke felbecsülhetetlenné nőtte ki magát a lelkemben.

Mert az írás születésének a pillanatában sajnos már köztudott, hogy a falubeliek, a dolgos székely emberek és a sóbánya szakembereinek a küzdelme hiábavalónak bizonyult, és a víz nemcsak a sóbányát, hanem bizonytalan időkre az itt élők jövőjét is elmosta.

Márpedig az itt élők élete évszázadokon keresztül elválaszthatatlan volt a sókitermeléstől, illetve az utóbbi, modern időkben az idegenforgalomtól. A parajdi sót már a 15. századtól kezdve „székely sónak” nevezték, ezen a területen a sókitermelés a római korig vezethető vissza.

A legelső hiteles írásos utalás a parajdi só bányászatára 1405-ből származik, amikor is Luxemburgi Zsigmond király megtiltotta, hogy a földesurak saját birtokukon sóbányát nyissanak. Ezt követően II. András király törvénybe foglalta, hogy a székelyek és szászok évente háromszor vihettek maguknak sót a bányából.

1463-ban Mátyás király megerősítette a székelyek szabad sóbányászatát és kereskedési jogát. Az 1562-es székelyföldi felkelések leverése után János Zsigmond a királyi kamara javára lefoglalta a parajdi sóbányát.

Báthory Zsigmond ígéretet tett az ősi jogok visszaállítására, de a törökök leverése után – székely segítséggel – visszavonta felszabadító levelét (1595). Végül 1601-ben a fejedelem a székely székeknek külön-külön kiadott oklevelekkel visszaadta régi szabadságjogaikat. Szinte mindenik erdélyi fejedelem választási feltételei között ott szerepelt a székelyek ősi szabadságjogainak tiszteletben tartása, a szabad sójog is. A szabad székelyek II. Rákóczi Györgyhöz intézett panasza nyomán, az 1651-es diéta visszaadta a szabad székelyek sóját, de korlátozta a só fogyasztását házi használatra. A székelységet jogilag megillető ingyen sót a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idejére adták vissza. 1714-ben a sóbányászat Habsburg kiváltság lett. Ebben az időben a só ára nagyon megnőtt, a Székelyföldre is Óromániából csempészték át. Mária Terézia külön rendeletben, 2000 mázsára korlátozta a székelyek szabad sóját.

A múlt század hatvanas évei óta a lengyelországi wieliczkai sóbányákban elért pozitív eredmények hatására gyógykezelésre is használták a parajdi sóbányát, ahol speleo- és klimatoterápiát folytattak a krónikus légúti megbetegedésekben szenvedőkkel.

És így jutunk el napjainkig, amikor is a három évtizede nem tapasztalt esőzések miatt a Korond patak megduzzadt, az árral érkező hordalék felszakította a medret védő geofóliát, és a víz ömleni kezdett a sóbányába. Május 8-án Parajdon a betörő víz miatt helyi szintű vészhelyzetet hirdettek, amit június 6-ig meghosszabbítottak. Az illetékesek és a falubeliek ugyan mindent elkövettek, hogy megmentsék a bányát, ám nem sikerült megfékezniük a vízáradat beömlését, így a víz teljes mértékben elárasztotta azt. Beleértve a bánya turisztikai részlegét is, ami több száz parajdi család számára biztosított megélhetést, és akik most jogosan dühösek a sóbányát adminisztráló Országos Sótársaságra (Salrom), ugyanis a bánya felett átfolyó patakkal már korábban is gondok voltak, és már tavaly is másfél hónapra be kellett zárni a létesítményt.

Időközben a Székelyhon.ro oldal május 30-án megjelent írása szerint egy 2007-es tanulmányban már figyelmeztettek a parajdi sóbányát fenyegető veszélyre. A tanulmány szerzői egyértelműen jelezték, hogy ha nem foganatosítanak megelőző intézkedéseket, a felszíni vizek, ezek közül is a Korond-patak beszivárgása előbb-utóbb súlyos károkat okoz majd a földalatti bányatérben, beleértve a gyógyászati célokat szolgáló sóbánya-szanatóriumot is. A kutatók emellett konkrét megelőzési lépéseket is javasoltak: többek között három állandó megfigyelő állomás kiépítését is javasolták a patak folyása mentén, rendszeres geofizikai és hidrológiai ellenőrzésekkel és egy vészhelyzeti forgatókönyvet is belefoglaltak, amely komolyabb helyzet esetén a Korond-patak medrének az elterelését is előirányozta.

A román „sóhivatal” most égre-földre esküdözik, hogy mindent elkövetnek a bánya megmentése, a benne lévő turisztikai, valamint gyógyászati létesítmények felújítása és a sókitermelés folytatása érdekében. A román katasztrófavédelmi hatóság vasárnap elrendelte tíz parajdi ház kiürítését és az ezekben élő polgárok biztonságba helyezését, mivel a szakemberek szerint beomolhat a vízzel elárasztott régi sóbánya. Amennyiben ez megtörténik, akkor a tárnákból kicsapódó sós víz árhullámot is okozhat, ami a település nyugati részének a lakóit érintené.

Vagyis a parajdiak számára egyelőre maradt a kétségbeesés, a felháborodás, a bizonytalanság. Számomra pedig egy sókristályokkal bevont szikladarab, felbecsülhetetlen emlékként a parajdi sóbányában tett látogatásomról.