Az újságírás néha ugyanazon témák variálása. Mondhatni, ilyen esetekben könnyebb a munka. Viszont nem egyszerű a többször megírt témáról mindig valami újat mondani. Nagybecskereken például – immár húsz éve – foglalkozik a média a város vízellátásával. Mert, hogy ennyi ideje már, hogy eredménytelenül keresik az illetékesek a probléma megoldását. És, ma sem lehet még választ adni a legfontosabb kérdésre, megmondani a Béga menti város lakóinak, hogy meddig kell még a palackozott vizet vásárolniuk. Ráadásul a látszólag egyszerű, kommunális problémával kapcsolatban nincs semmilyen információ a városházáról.
A vajdasági ivóvízben a megengedettnél nagyobb a nehézfémek és az arzén jelenléte. Ez utóbbi különösen a határértékek szigorítása után lett szembetűnő. Közép-Bánátban, azon belül pedig Nagybecskereken a legrosszabb a helyzet. A vidéken ellenőrzött vízminta 98 százaléka nem felel meg a követelményeknek. Hogyha mindehhez még egyéb káros szennyeződés csatlakozik, akkor nagy a baj.
A nagybecskereki önkormányzat 2012-ben szerződést írt alá a német Wassertechnik társasággal a vízgyár építéséről. A 26 millió eurós beruházást azonban még az évben, a hatalomváltás után, leállították. A Zilio olasz hátterű társaság vízgyárának az építése 2015-ben kezdődött, de beüzemeltetése nem sikerült. A német, majd az olasz beruházóval való szerződésbontás után, két évvel ezelőtt – államközi megegyezéssel – az Egyesült Arab Emírség-béli Metito Utilites Limited társaság vette meg az olaszok által megépített, de a gyakorlatban kevésbé hatékony vízgyárat. Ugyanis kiderült, hogy továbbra is a megengedettnél nagyobb arzénmennyiséget tartalmazott az onnan kikerült víz. Ráadásul a vízmennyiség se elegendő a közel nyolcvanezer lakosú város szükségleteire. Aztán jöttek az arabok, megalapították a Pannonian water Kft.-t, és megígérték, hogy majd (18 millió eurós beruházással) üzemképessé teszik a kapacitást. Ez a szerződés érvényben van és munkálatok folynak a szentmihályi úton levő vízgyár udvarában. De arról, hogy meddig jutottak, milyen technológiával tervezik semlegesíteni a túlzott arzénmennyiséget, nem tudni semmit. A derűlátó mégis azt mondaná, hogy felcsillant a fény az alagút végén.
Az első ígéretet viszont az arabok sem tartották be. A szerződés aláírásakor (2022-ben) ugyanis azt ígérték a becskerekieknek, hogy 2023 első felében megtisztított (technikai) víz csordogál majd a városi vízvezeték-hálózatban, 2024 első felétől pedig már nem kell palackozott vizet vásárolniuk. Az első ígéret megvalósítását csak tíz nappal a tavaly decemberi választások előtt kezdték észlelni a becskereki fogyasztók. Az illetékesek szerint ez csak véletlen egybeesés volt. Tény, hogy a csapvíz láthatóan tiszta, vagy, ahogy most a városban mondják: fehér lett. Megtisztították a különféle szennyeződésektől, a városi vízművek azonban gyorsan figyelmeztette a fogyasztókat, hogy továbbra sem iható, nem részletezve annak okait. Persze, voltak, akik ittak a „fehér vízből”, de hamar megbánták.
Vízgyár a Pannon-tenger helyén (Fotó: Kecskés István)
Az optimisták szerint már csak egy kis türelemre van szükség. Ugyanis még érvényben van az ígéret, hogy 2024 első felétől iható víz kerül a városi vízvezetékbe. Ahhoz viszont be kellene fejezni a vízvezeték-hálózat felújítását. Mert a több mint fél évszázados vezetéken keresztül a vízgyárban megtisztított víz nem juthat el a háztartásokig jó állapotban. Az ilyenkor szokásos buktató pedig az, hogy a vezeték-felújítási munkálatok elhúzódhatnak. Ezért vannak, akik attól félnek, hogy majd az illetékesek ezzel indokolják meg az újabb halasztást.
Tekintettel az eltelt húsz évre, a becskerekiek elsősorban a tűrőképességükről tettek tanúbizonyságot. Végighallgatták a politikusok ígéreteit, időnként (szerény részvétellel) tiltakoztak is az áldatlan helyzet miatt. Aztán sorba álltak a város egyetlen nyilvános öko-kútja előtt vagy keresték, hogy hol kapható olcsóbban palackozott víz.
A dicstelen évforduló (2004 januárjában tiltotta be a tartományi felügyelőség a nagybecskereki csapvíz használatát) alkalmat kínált a becskerekieknek, hogy hallassák hangjukat. Mondhatni, hogy ezúttal sem éltek túlzottan a lehetőséggel. Egy-két pártközlemény, egy civil egyesület utcai akciója. Nem sok. Újból elhangzott, hogy Szerbiában egymillió – abból Vajdaságban közel hétszázezer – ember számára nincs biztosítva a vezetékes ivóvíz. Erre viszont mindenkinek joga van, a vízről pedig nem a politikusoknak kellene dönteniük. Azt is hallottuk már többször, hogy nagyobb szerepet kell(ene) adni a szakmának. A becskereki civilek szerint a polgárokat is be kéne engedni a városi képviselő-testület ülésére, amelyen a vízellátás témáját tűznék napirendre. Azt is indítványozták, hogy minden nyilvános csapnál, és a vízszámlákra (melyet a becskerekieknek amúgy fizetniük kell) is ki kell írni, hogy emberi szükségletre alkalmatlan vízről van szó. Arra is választ kérnek, hogy mi van a helyzet orvoslását szolgáló öko-kutakkal. Mert, hogy a legfrissebb ellenőrzés megmutatta, hogy a 15 közül hét nem felel meg a követelményeknek. Ezekre a minapi felvetésekre hivatalos válasz nincsen, és tekintettel az eddigi tapasztalatokra, valamint arra, hogy államközi beruházásról van szó, kicsi a valószínűsége annak, hogy lesz kommentár ezekre a felvetésekre.
Megint csak a politikusokban reménykedhetnek a Béga-partiak. Mert tavaszra Nagybecskereken helyhatósági választások lesznek. Addig pedig dörzsölhetik a markukat a palackozott víz forgalmazói. Számukra Nagybecskerek igazi aranybánya volt az elmúlt húsz év alatt. Meg továbbra is az.
Nyitókép: Húsz éve tilos a nagybecskereki csapvíz használata (Illusztráció: Pixabay)
