2024. május 9., csütörtök
JEGYZET

Jöhetnek a turisták!

Az idegenforgalom jelenleg a leggyorsabban fejlődő ágazat Szerbiában. Tavaly a turizmusból származó bevétel, a vendégéjszakázások száma, és a külföldi turisták érkezése is rekordot döntött. A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly 3,8 millió turista látogatott el Szerbiába, ami 51 százalékkal több, mint 2021-ben. Vajdaság is kiváló idegenforgalmi mutatókkal büszkélkedhet. Az elmúlt két évben 60 százalékkal növekedett a Vajdaságba érkező turisták száma, tavaly pedig mintegy 700 ezren látogattak el a tartományba. Az idei adatok ennél magasabb számot érhetnek el, hiszen már az első hét hónapban 2-3 százalékkal többen érkeztek, mint az előző év azonos időszakában. A vendégéjszakázások száma pedig 1,1 millió volt.

A turisztikai szervezetek a tartományi kormánnyal közösen sokat tettek azért, hogy ilyen kiváló eredmények születhessenek. A tartományi kormány az elmúlt két évben 700 millió dinárral támogatta az idegenforgalom fejlesztését. A Vajdasági Idegenforgalmi Szervezet munkája is elismerést érdemel. Fennállásának 20 éve alatt számos olyan kampányt és projektumot valósított meg, amely hozzájárult a turisztikai forgalom növekedéséhez Vajdaság területén. A hivatalos adatok is alátámasztják, hogy a húsz év alatt megháromszorozódott a tartományba látogató turisták száma. A Vajdasági Idegenforgalmi Szervezet a kezdetektől szerette volna bemutatni a világnak Vajdaság csodaszép természetét, kulturális örökségét, az itt élő kedves embereket és a kiváló gasztronómiáját.

A hazai és külföldi turisták körében egyaránt népszerűek a szerbiai üdülőhelyek. A külföldiek legnagyobb része a régióból, valamint Oroszországból, Törökországból, és Németországból érkezik. Legtöbben Belgrádban, valamint a hegyi idegenforgalmi központokban és a gyógyfürdőkben foglalnak szállást. Egyre több külföldi turista fordul meg Szabadkán, Újvidéken, Nišben és Kragujevacon is. A hazai turisták körében pedig a legnépszerűbb úti célok Zlatibor, Kopaonik, Vrnjačka Banja és Vrdnik. Szerbiában a turisztikai szektor épült fel a leggyorsabban a koronavírus-járvány után, és javítani is tudott az eredményeken. Ebben szerepet játszottak a hazai turisták is, akik úgy döntöttek, hogy szabadságukat Szerbiában töltik.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy Vajdaságban a falusi turizmus és a borturizmus hihetetlen fejlődést mutatott az elmúlt években, és jelenleg mágnesként vonzzák a turistákat.

A gasztrofesztiválok is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Vajdaság-szerte évente számos ilyen jellegű rendezvényt szerveznek meg. Amikor a turistákat arról kérdezik, miért jönnek vissza az adott országba, több mint 40 százalékuk az ételt, az italt és a bort emeli ki. A gasztroturizmus az egyik legjobban fejlődő idegenforgalmi ágazat, ami nem csoda, hiszen Vajdaságnak kiválóan felszerelt csárdái és szállásai vannak.

Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy fejlődik a kerékpárturizmus is, ami mindenképpen hozzájárul a turisztikai kínálat növeléséhez és az ország gazdasági fejlődéséhez. Ki kell emelni a EcoBikeNet IPA projektumot, amelynek célja az EuroVelo 11 nemzetközi kerékpárútvonal magyarországi és szerbiai szakaszainak fejlesztése. Vajdaságban a Horgos–Röszke határátkelőtől Ópáváig haladna keresztül. Az a cél, hogy az út elkészülése után az ide látogató turisták megtekinthessék a tartomány összes természeti védett területét.

Külön figyelmet érdemel a rendezvényturizmus, Vajdaságban évente számos nemzetközi jellegű rendezvényt tartanak. Legismertebb talán az EXIT fesztivál, amely évente több százezer turistát vonz a székvárosba. Emellett jelentős rendezvény az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás, a Tamburafesztivál és még sorolhatnánk. A helyi és a regionális turisztikai szervezeteknek fontos lenne kihasználniuk a rendezvényturizmus lehetőségeit.

A hajós turizmus is egyre népszerűbb, a Duna számos látogatót vonz. A vízi közlekedés korszerűsítése Vajdaság területén nagyon sokat jelent az idegenforgalom fejlesztésére nézve, hiszen rengeteg hajó halad át az országon. A koronavírus-járvány alatt és után sokan döntöttek úgy, hogy a Duna, vagy más folyók mellett töltik el a szabadidejüket. A vallási turizmus is egyre fontosabb, Vajdaság egy olyan hely, ahol szép kolostorok, gyönyörű templomok találhatók. 

Szakértők szerint kiváló lehetőségek vannak Vajdaság gyógyturizmusában. Két éven át készült egy tanulmánygyűjtemény, amely 50 helyszínt jelölt ki a tartomány területén, valamennyi alkalmas a gyógyturizmus bizonyos formájára. Kiderült, hogy a legnagyobb lehetőségek a Fruška gora-i termálvízben rejtőznek. Olyan helyszíneket találtak a hegység területén, amelyek gyógyászati, rekreációs és a wellness követelményeknek egyaránt megfelelnek. Palicson is nemrég nyílt meg az Aquapark, amely szeptember óta várja a látogatókat. Vajdaság tehát vezető wellness úti cél lehet a régióban.

Szakértők egyetértenek abban, hogy Szerbiában fejlődik a turizmus, szerintük azonban bővíteni kell a kapacitásokat, szükséges további korszerű szállodákat nyitni. A turizmus egy olyan ágazat, amelyre több figyelmet kell szentelni, hiszen nagy lehetőségek rejlenek benne.

Nyitókép: Az EXIT fesztivál évente több százezer turistát vonz a székvárosba (Fotó: Diósi Árpád)