Lábadi Károly: A remény Zsinata – Hercegszöllős, 1576–2026; Eszék – Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, 2026. 95 p.
A drávaszögi magyarság történetének kiváló ismerője, Lábadi Károly legújabb kötetében a hercegszöllősi zsinat 450. évfordulójának ünnepén a maguk korában nemzetmentő tevékenységet folytató lelkészek munkáját ismerteti. 1576. augusztus 16-án és 17-én az alsó-baranyai Hercegszöllősön a Wittenberget is megjárt laskói lelkész, Veresmarti Illés szervező munkájának eredményeképpen negyven református egyházi méltóság gyűlt össze, hogy közösségük további sorsát meghatározó célokat, feladatokat és elhatározásokat fogalmazzanak meg. Döntésük alapján született meg a 46 pontból álló Hercegszöllősi Kánonok – Az Alsó- és Felső-Baranyában való ecclésiáknak atrictusai, melyek Hercegszöllősön írattatnak negyven Prédikátorok jelön voltában, melyeket mindnyájan jóváhagytak. Anno Domini 1576. 16. e 17. című, a református egyház további működésére nézve kötelező érvényű program, melyet a jelenlévő negyven lelkész az aláírásával hitelesített. Baranya volt a magyarországi reformáció egyik bölcsője. Itt már – bizonyos szórványadatok szerint – a mohácsi katasztrófa előtti években is akadt az egyházat megtisztító törekvéseknek híve és pártfogója.
Lábadi Károly A remény zsinata – Hercegszöllős, 1576–2026 című könyvének O tempora, o mores! című fejezetében hangsúlyozta: a hódoltság első évtizedeiben sanyarú idők köszöntöttek a magyar népre, mindennaposak voltak a fosztogatások, a nők megbecstelenítése és a férfiak elhurcolása. A szerző szerint „ezen a vidéken találkozott a nyugati kultúra a keletivel, erre húzódott a nyugati kereszténység és az ortodoxiát elválasztó vonal. A hatalmat a török porta által kinevezett helytartók gyakorolták, a török sarcolta a lakosságot. […] Olykor-olykor azonban Alsó-Baranyában a szigetvári katonák is portyáztak, és bevételeket szedtek.” Szerémi György laskói lelkész kétségbeesésében vetette papírra: „A kereszténység rövid időn belül teljes feledésbe fog menni Magyarországon.” Okát elsősorban abban látta, hogy az emberek eltávolodtak az igaz keresztény hittől, ami büntetést von maga után.
Alsó-Baranya, Szlavónia és a Száván túli területek valójában akkor ismerkedtek meg a reformációval, amikor 1544-ben Laskón megjelent Sztárai Mihály, a tudós egyházi méltóság, igaz, érkezését olyan „szálláscsináló reformátorok” előzték meg, mint Hercegszöllős prédikátora, Kákonyi Péter. Az évek során Laskó és Hercegszöllős mellett jelentős központtá nőtt Vörösmart, Kórógy, Haraszti, Karancs, Kopács és Kő is. Biztos otthonai voltak ezek a magyarság sora iránt elkötelezett gondolkodóknak, bizonyítja ezt a Hercegszöllősi Kánonok 46 bekezdése is. A Prédikátoroknak és scolai Mestereknek szóló intelem 1. bekezdése kimondta: „Miképpen hogy csak az egy igaz és örökké való Istent kell minden keresztény embernek ismerni és vallani, amely Isten minden evilági fejedelmeknek fölötte vagyon, ezenképpen a hitnek és az üdvösségnek dolgaiban semmit minekünk evilági hatalmasoknak nem kell gondolnunk, ha ezekről minket szintén el akarnának szakasztani is.” A 4. pont szerint „Minden tanítóktól az Anyaszentegyház dolgaiban engedelmet kívánunk.” A 9. pont szerint: „Miképpen hogy a köznapok kézimunkára és életünknek keresésére rendeltetnek, azonképpen az ünnepnapok arra valók, hogy az Istennek népei azokon minden kézimunkától magukat megvonván, az ő szent igéjének hallgatásában és a szentségeknek gyakorlásában legyenek foglalatosak.” A 10. pontban jelezték: „azt akarjuk, hogy minden tanító ne csak prédikáljon, hanem a gyermekeket is a köröszténységnek fundamentumára és a hitnek ágazatira tanítsa, amit a régi anyaszentegyházban való tanítók is cselekedtek”. A 11–23. pontokban részletesen megfogalmazták a prédikátori-tanítói feladatokat. A 24. pontban megparancsolták: „Senki, se Prédikátor, se scolai Mester egy Püspökség alól más Püspökség alá ne menjen.” A 30–39. pontok azután a mindennapi szokások – a házasság, a házasélet, az ünnepek megtartásának és a templomlátogatás fegyelmének – kérdéseit részletezték.
Steinbach József püspök a kötethez írt Reménység című beköszönő írásában hangsúlyozta: a Hercegszöllősi Kánonok nem pusztán egyházi jogszabályok gyűjteménye, hanem hitvalló erejű dokumentum, tele reménységgel egy emberileg reménytelennek tűnő időszakban. „A kánonok megszületése egy olyan történelmi helyzetben történt, amikor a magyar reformátusság számára a hit megőrzése elválaszthatatlan volt a közösségi és nemzeti megmaradás kérdésével. […] egyszerre fejezi ki az Isten iránti engedelmességet és az emberi felelősséget, amelyet egybekapcsol a reménység.” A Hercegszöllősön megfogalmazott határozatok az egyház belső életének szabályozásán túl messze ható egyházi és társadalmi következményekkel jártak. A lelkészi szolgálat, az egyházfegyelem, az oktatás és gyülekezeti élet rendje olyan keretet kapott, amely stabilitást adott a szétszabdalt ország református közösségeinek. Steinbach József szerint „A Hercegszöllősi Kánonok hozzájárultak ahhoz, hogy az egyház ne csak lelki menedék, hanem erkölcsi iránytű is legyen: olyan közösség, amely a mindennapi életben is eligazítást adott híveinek, és amely képes volt társadalomformáló erőként jelen lenni, közösséget, gyülekezetet, egyházat, népet, nemzetet reménységre hangolni. Különös jelentősége van e kánonoknak az oszmán hódoltság területén élő református gyülekezetek megmaradása szempontjából. […] A kánonok a túlélés eszközeivé váltak: reményteli rendet teremtettek ott, ahol a külső világ széthullani látszott.” Lábadi Károly könyve A remény zsinata című fejezetében kiemelte: nem lehet pontosan tudni, ki volt az a negyven prédikátor, akik legelőször aláírták és elfogadták a törvénykönyvet. Debreceni Ember Pál (1660–1710) református lelkész, egyházi író 1642-ben Rátkai György rakamazi lelkész kéziratából másolta ki a résztvevők lajtromát. Harmincnyolc név szerepel benne, élén áll Versmarti Illés püspök neve, benne van a listában Skarica Máté és Szegedi Kis István is.
Lábadi Károly A remény zsinata – Hercegszöllős, 1576–2026 című könyvének Prológusa szerint Ágoston Sándor, a Délvidék első református püspöke 1928-ban meglátogatta Hercegszöllősön az 1600 esztendeje álldogáló református templomot. Élményét így foglalta össze: „Baranya népe! Te öreg torony! – írta. Mely messziről olyan nagynak látszol, és most olyan kicsiny vagy. Isten munkája vagy, ki örökkévaló szeretettel teremtett téged, és örökkévaló szeretettel tekint most is rád. Arra teremtett, hogy mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá. Arra teremtett, hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben.” Amikor pedig kitekintett az öreg torony lőrésszerű ablakán, azt vette észre, hogy „aki innen kifelé néz, az nagyon messze lát”. Lábadi Károly legújabb kötetével csodálatos magyar történelmünk messze múlt embereinek világába viszi az olvasóit.
